Legjobb gyerekbarát strandok Európában

Ablak a Világra - Utazási magazin


Legjobb gyerekbarát strandok Európában
Kapcsolódó utazások

1. Salema, Algarve, Portugália
Salema kicsiny városa, csak pár percre van az N125-ös főúttól. 800 méteres tengerpartja aranyhomokos és kék zászlós. Ez a strand ideális a kicsik számára, hiszen itt nincsenek erős hullámok. Ha elfáradtunk a fürdőzésben, kutassuk fel a mészkőben hagyott dinoszaurusz lábnyomokat vagy érezzük át Salema békebeli hangulatát, miközben a halászokat nézzük, akik még mindig kipakolják fogásaikat a partra.

2. Praia do Barril, Algarve, Portugália
Az Algarve csendesebb, keleti részén található Paria do Barril rengeteg szórakozási lehetőséget biztosít a kicsik számára. Először is, van egy miniatűr vonata, mely elvisz a strandra. A körülbelül nyolc perces út egy madarakkal teli lápon át vezet az Ilha de Tavira nevű szigetre, ahol a strand is van. Másodszor is, a strand bejáratánál egy méltóságteljes vasmacska temető van. Ezek a rozsdás vasmacsakák, rendezett sorokban állnak egymásmellett a tonhal halászatban elveszett matrózok emlékére. A tengerpart szép és rendezett és az ott maradt halász épületekből éttermeket, boltokat és kávézókat csináltak. A Atlanti-óceán itt melegebb, mint máshol, aminek a pici lábak biztosan örülni fognak majd.

3. Es Grau, Menorca, Spanyolország

Menorca észak-nyugati partján, 10 kilométerre a fővárostól, található a sekély vízű Es Grau strand. Ez a strand ideális gyerekek számára, hiszen vize lábszármagasságig ér egészen 40 méteres szélleségben. A parton egy kötél kerítés választja el Es Grau strandját, a S’Albufera des Grau Nemzeti Park dűnéitől. Ez a láp vidék a sziget észak-nyugati partján terül el egy 2 km hosszú tó körül. S’Albufera a fő oka annak, hogy Menorcát UNESCO Bioszféra-rezervátummá választották több, mint két évtizede. Ez a döntés mentette meg a szigetet a mértéktelen fejlesztésektől.

4. Ribadesella, Asturias, Spanyolország

Spanyolország legszebb strandjai az északi partvonalon vannak eldugva, még vad és sértetlen állapotban. A barátságos kis halászvároska, Ribadesella, a tapasztalt spanyol családok kedvence. Az árnyékos helyekből azonban hiányt szenved, szóval a napernyőt érdemes bepakolni. Ezt a smaragdzöld partvonalat több száz tengerszoros szegélyezi. Ha megunjuk a strandot, látogassunk el a körülbelül másfél kilométerre található, Világörökség részének számító Cueva de Tito Bustillo barlangba, ugyanis itt láthatjuk Spanyolország egyik legpompásabb történelem előtti időkből származó barlang rajzait.

Hasznos tippek családi nyaraláshoz >>

5. Port de Sóller, Majorca, Spanyolország
Ha egy kis luxusra vágyunk és picivel utazunk, Port de Sóller a legmegfelelőbb hely számunkra. Ezt a hagyományos, tengerhez közeli mallorcai várost a csodás Tramuntana hegység öleli körbe. A gyönyörű strandja, biztonságos a gyerekek számára és egyben az egyetlen homokos partú strand Mallorca nyugati részén. Ideális hely kirándulásra, biciklizésre és a közeli falvak felfedezésére.

6. St Jean de Luz, Pyrénées-Atlantiques, Franciaország

Mikor megérkezünk a napsütütte St Jean de Luz tengerpartjára tudjuk, hogy a családi nyaralás jól fog sikerülni. A mesébe illő homokos part, kissé lépcsőzetes. Ezen a nyugodt strandon nem valószínű, hogy hullámok veszélyeztetik a gyerekeket. St Jean mögött található Biarritz, egy karakterisztikus baszk város, ahol nagy, fehér házak, amelyeket vörös fa munka díszit, pelota (baszk labdajáték) pályák és szörfös éttermek találhatóak. Jó hely egy családi apartman bérlésére.

7. Gerakas Beach, Zakynthos, Görögország
Gerakas Beach a legjobb hely egy Zakynthosra vágyó családnak. A sziget többi részéről is jönnek ide turisták, hogy megcsodálják a tündöklő, kissé lejtő tengerpartot. Ha júliusban vagy augusztusban megyünk, akkor még a kis cserepes teknősök kikelését és vízbe botorkálását is láthatjuk. Így ha napernyővel vagyunk a strand egy adott részére kell majd telepedünk, hogy nehogy kárt tegyünk a tojásokban.

8. Patara, Törökország

Ez a dél-nyugati, széles, fehérhomokos, kissé lépcsőzetes tengerpart az ország legnagyobbja. A kicsik imádni fogják a sekély vizét és a szoros halmokban álló dűnéit. Látogassuk meg a Lükiai útat, ahol madarakat figyelhetünk meg, kenuzhatunk és raftingolhatunk a Dalaman-folyón. A legnagyobb melegben, azért érdemes elkerülni. Ezen kívűl körülnézhetünk a helyi piacokon, felfedezhetjük az eldugott hegyi falvakat és ókori helyeket.

Ha tengerpartra tervezed a nyaralásod, ez a TE CIKKED >>


Kapcsolódó utazások

Forrás:   

Kapcsolódó cikkek

A Balaton túl drága vagy elfogytak a szabad helyek? Nyaraljon a horvát tengerparton! Mi a különbség az all inclusive és az ultra all inclusive ellátások között? Látható-e a Kínai Nagy Fal a világűrből? Csodálatos beszámoló Korfuról Nagytétényi Kastélymúzeum Top 4 Ayia Napa strand Önök ide utaznak nyaralni 2014-ben: TOP5 nyaralás célország A harkányi fürdő szomszédságában 4*-os Hotel nyílik Dobj el mindent, és utazz a Maldív-szigetekre! Bangkok kevésbé ismert oldala Maldív szigetek - Az Indiai óceán gyöngyszeme Az a csodálatos középkor Olcsó nyaralás, avagy hogyan spóroljunk sokat Thaiföldön 2010-re sikló visz a Gellérthegyre Kedvezmények Lengyel Kártyával TOP 5 KEDVENC ÉTELÜNK ÉS ITALUNK, AMIT MUSZÁJ KIPRÓBÁLNOD, HA GÖRÖGORSZÁGBAN NYARALSZ Te tudod hol van Chumbe és Pemba szigete? Tipp kalandvágyóknak és azoknak akik egyaránt a kultúra és a tengerpart szerelmesei! Szigetekre szórt édenkertek - Maldív-szigetek A földi paradicsom- Seychelles- szigetek Hová lehet most utazni? (2021.02.09) Hat érdekes tény Ománról és a muszáj látni helyek (Világörökségek) Titokzatos szigetek Még a térképen sincsen rajta: Magdez, Marokkó Görög szigetvilág Éjszakai élet Punta Canán, forró karibi éjszakák Dominikán Aktív pihenés Punta Canán Dominikai Köztársaság, a Karib-tenger gyöngyszeme Néhány ok, hogy télen Franciaországba látogass Földön, vízen, égen Ezeket látnod kell, ha Horvátországban jársz! Utazás az édenbe, Seychelle-szigetek Thaiföld nyáron Víz alatti vízesés – A természet illúziója Tunézia, tekintsen be az arab világba! Törökország Nemzeti Parkjai Horvátország homokos strandjai Megnyitotta kapuit a téli sportok legközelebbi paradicsoma Az árak Bulgáriában Győr látnivalói Sivatagi csoda Salalah, Omán: 5 kérdés és 5 hasznos válasz! Altagraciai Szűz napja Egyiptom 14 millió turistával számol 2011-re Montserrat Fekete Madonnája Párizs, a világ legromantikusabb városa Kalymnos, a természet ereje művészetet alkot Zakynthos, Görögország gyöngyszeme A legolcsóbb lehetőségek, hogy eljussunk egy szenzációs nyaralásra dominikára Csopak 2023-AS TOPLISTÁS EGYIPTOMI NYARALÁSOK: II. rész, Sharm el Sheik Vallettai utcai fesztiválsorozat Dominika - minden nap vasárnap Dubai gigavíziparkja Dubai éjszaka Húszéves lett a világ negyedik sakkmúzeuma A százéves emberek városa Tudod hol van jelenleg a világ legmagasabb épülete? A legjobb luxus üdülőhelyek a Maldív-szigeteken Öt tiroli gleccser egy bérleten Top 7 strand Jamaicában Fűthető sífelvonó épül Szlovákiában Mikor menjünk Thaiföldre nyaralni? Tihanyi Bencés Apátság Történelem, strandok, kultúra, Gallipoli A titokzatos Nemrut Dagh Ingyenes lehetőségek Olaszországban Búvárkodás télen-nyáron Vásárlás Punta Canán, Dominika üdülőparadicsomában Az 5 legszebb templom Thaiföldön Templomokon innen és túl – Bangkok szent arca 10 ok, amiért Bali legyen a következő úti célod Nyaralás Görögországban: mit és hogyan válasszak? Szexturizmus biztonságosan Zakynthos-i éjszaka Emlékpont - Fél Évszázad Vásárhelyen Humán Oktatási Központ A legjobb all inclusive szállodák Cipruson TOP 10 dolog, amit ne hagyj ki, ha Zakynthos-on jársz Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő - Kehidakustány Dél-Amerika - a legtüzesebb földrész élményei ne hűtsenek le! Bulgária, a kecskesajt hazája Thai szigetek: Koh Phi Phi, a Beach című filmből ismerheti Varadero TOP 5 csillagos szállodái Hurghada vagy Sharm El Sheikh? Tanácsot adunk, hogy jól válasszon! Thai fesztiválok Dominika nyaralás, top 10 látványosság turistáknak Tapolcai-tavasbarlang A Taj Mahal is bekerült a Világ 7 Csodája közé Limassoli Farsangi Fesztivál Nem kell elkerülni Bangkokot a királyi ceremónia alatt Balin, nyaralás alatt ezt minden képpen meg kell nézned! Grand Bazaar Dél-Franciaország: Languedoc-Roussillon tartomány Kalifornia, az ígéret földje Spanyolországi költségeink Mi mindent csinálhatunk Maldív-szigeteken? Várkastélyok kilátással: Közép-Horvátország bemutatkozik Málta csak egy van, vagy nem?! Hajdúszoboszló városáról Nyaraljon idén a spanyolországi Costa del Sol-on! Étteremmel bővült a Mecsextrém Park Srí Lanka legjobb strandjai Mit kell tudnunk az ománi gasztromómiáról? Egzotikus nászutak Kefalonia: szépet kerestünk, de gyönyörűt találtunk! Dubai akkor és most, hogy lett a rizsből homár? Djerba tengeri varázsa 5 kevésbé ismert UNESCO világörökségi helyszín Indiában Megnyílt Horvátország legnagyobb lóversenypályája Alanya vagy Antalya? Nizza, a francia Riviéra ékköve Matmata, Tunézia: Emberek a föld alatt Pamukkale, Törökország leglátogatottabb természeti csodája Részletes időjárás jelentés Dominikáról, havi bontásban Utazás a járvány idején: Dominika Szórakozás és sportolás Zakynthos-on Egy kis törökországi etikett Miért utazzunk a gyerekekkel a Dominikai Köztársaságba India varázslatos világa Thaiföld különleges látványossága - az úszópiac Zalakarosról röviden Éjszakai élet Horvátországban Utazás a járvány idején: Mexikó A világ legvarázslatosabb városai Thaiföld-minden amit tudni kell a majmokról Thai fesztiválok és rendezvények-2017 Mauritius, TOP 8 ingyen program Úgy nyaralhat, mint még sose: üres strandok várják Görögországban 10 legnépszerűbb turisztikai látványosság Dominikán Vásárolgatás és hagyományos termékek Salalah a világ legszebb helyeivel van megáldva, a strandjai egyszerűen csodálatosak Málta, az élő történelem szigete TOP10: Egyiptom legnépszerűbb szórakozóhelyei Megnyílt az első nyári jégpálya Horvátországban TOP 3 étterem Antalyában 11 étterem és bár Balin, amihez ingyenes úszómedence tartozik Mézes hetek a Maldív-szigeteken Mauritius, az álomutazás Görögország legnépszerűbb szállodái Madrid nyáron + utazási tippek 14 dolog Baliról, amit tudnod kell, mielőtt oda utazol TOP 10 strand Bulgáriában Családi síterepek Alsó-Ausztriában Lesbos, ahol jó szeretni, és szeretve lenni Magyarország legjobb fürdői II.: Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Los Angeles - Világsztárok útján járva TOP 5 templom Balin, amit látnod kell Maldív-szigetek: a megtestesült romantika Búvárkodás Egyiptomban (irányárakkal) Karpathos ezernyi arca, a váratlan szépség Tökéletes útiterv Madridba Skopelos, a Mamma Mia! film forgatásának helyszíne TOP6 - Önök ide utaznak az idén Top 5 hely a Maldív-szigeteken Mallorca: non-stop a Top-on Kuba, Varadero: TOP kihagyhatatlan programok Lanzarote: a leges-legkülönlegesebb tagja a Kanári-szigeteknek, hagyja, hogy Önt is elvarázsolja! Dél-Kréta, illata akár Afrikáé Egy mosolygós könnycsepp - Sri Lanka A világ legnagyobb akváriuma Samos Szőlőtaposás Toszkánában Top 10 természeti kincs Horvátországban Az Elsüllyedt Palota Majk Kamalduli Remeteség Ramadan, a muszlim világ szent hónapja A világ legjobb helyeinek listája Tudja Ön, hogy a kínai vonatokon mit használnak a komfortfokozat jelölésére? Vásárlás a Maldív-szigeteken Ezért van annyi klasszikus autó Kubán! TOP 10 dolog, ami kihagyhatatlan Naposparton Zakynthos-i kultúra Harry Potter Orlandóban Kedvenc szállodáink Dominikán sorozat I. rész: Breathless Punta Cana Resort & Spa 5* Sissi Hotel Dubaiban Kuba, koktélok és szivarok Dominikai karnevál Magyarország legjobb fürdői V.: a Római Strandfürdő Goa, ahol tényleg jó lenni Beduinok, a sivatag vándorai TOP10: Egyiptom legnépszerűbb nevezetességei Továbbra is népszerű úticél Törökország Ciprus – a bor fővárosa Az egri gyógyvízről A görög kávéház Bemutatták a Bosszúállók kalandparkot a Dubai Képregény Találkozón Nyaralás Dominikán: Punta Cana legjobb strandjai Dubai vásárlás Dubai és a múlt - Örökség Háza Magyarország legjobb fürdői I.: Büki Gyógyfürdő Szicília ízei Fapados vs. Emirates: Mivel utazzunk Dubai-ba? Bemutatkozik Törzsutasaink kedvenc egyiptomi szállodalánca: a Red Sea Hotels TOP10: Egyiptom legnépszerűbb éttermei Szkopelos - Az év minden napjára egy esküvő Bodrum, kultura és lüktető éjszakai élet Az Ókori Egyiptom emlékei Gyógyfürdőkezelések III.: klimaterápia A legjobb 5 strand Rómához közel Délkelet-Ázsia egészségügyi veszélyei Dél-Spanyolország legnépszerűbb tengerpartja: Costa del Sol 2016 legmenőbb úti céljai a fiatalok körében Megnyílt a szentgotthárdi fürdő Horvátország rejtett kincsei Kenya, a ragyogás hegye Magyarország legjobb fürdői III.: a Tiszaújvárosi strand A vörös part Kínában Stájerország: gazdag téli kínálat Havanna éjszakai élete: vesd bele magad a pezsgésbe! 4 ok, amiért Zakynthos-on kellene nyaralnod Wellness ABC: masszázs Hogyan váltsunk pénzt Csehországban? A Nyugati part varázsa A postojnai barlangrendszer Egyre több honfitársunk indul neki távoli, egzotikus úti céloknak, főszezonon kívül is! Warner Bros Park Spanyolországban Angkor, a világ egyik legnagyszerűbb építészeti emléke Gyulai Várfürdő:a Dél-alföld legmodernebb, európai színvonalú strand- és gyógyfürdője Isztria belülről Thaiföldi kikapcsolódás, de mikor utazzunk? Marrákes tíz nevezetessége, amit mindenképpen látni kell Merülés a Vörös-tengerbe Debrecenről röviden Visegrád Rafting Afrika sötét élményeiről I. Érdemes Ománba látogatni? Nílusi hajóút Afrika sötét élményeiről II. Gyenesdiás A malária-fertőzés melegágya a dél-kelet ázsiai mocsaras vidékei Karácsony a kastélyban: karácsonyi színek, formák, hangok, ízek, illatok Szalma-Kincs-Tár: Nemzetközi Szalmagyűjtemény A világ legszebb szigetei Tahiti, ahol a virágfüzérrel fogadnak Koktélozni jó! Hol máshol, mint Dominikán Amman-Budapest járat TOP 6 strand Kubán A Közel-Kelet új csúcspontja: Omán Tervezd meg nyaralásod Spanyolországba Gyula városáról A Niagara zuhatagai 18 dolog, amit ne hagyjunk ki, ha Kubában járunk Karphatos, a hagyományőrzés szigete Horvátország fesztivál napszemüvegben Hidden Beach - Mexikó páratlan szépségű rejtett strandja Az 5 legszebb strand Portugáliában Thai üdülőhelyek: Khao Lak, németül beszélők előnyben! Kuba aranya: Varadero A csodálatos Bali Sóba dermedt csodavilág Wileiczkában 2023-AS TOPLISTÁS EGYIPTOMI NYARALÁSOK: I. rész, Hurghada A világ 9 legromantikusabb szigete Ciprus a korona vírus járvány alatt (2020. augusztus) Ifjúsági kalauz Thaiföldre Golf és merülés Mauritiuson Ibiza, ha pezsgő éjszakai életre vágysz... Pálma sziget Ciprus, Aphrodité istennő szigete Hajdúszoboszló gyógyhelyi fejlesztése Telendos, a kővé vált lány szigete All inclusive, azaz minden mi szem, szájnak ingere! Kuba, nem mindennapi érdekességek Madeira ékessége, Funchal Az ellentétek városa: Dubai Mikor utazz Zanzibárra? Maldív-szigetek - jótanácsok utazáshoz Top 5 úti cél Krétán 2024. új építésű luxusszállodái sorozatunk első bemutatkozója: The Lana Hotel, Dubai Pula: vissza az ókorba! Zakynhos strandjai Wellness ABC: mi az a wellness? 8 elengedhetetlen alkalmazás családos tengerparti vakációhoz Ameya-Yokocho, azaz a kihagyhatatlan Ameyoko piac Sandboard Dubai, az Aranyemirátus Az Év faluja TOP10: Egyiptom legnépszerűbb szállodái Amit tudni érdemes Siófokról Különleges hajóval a madárrezervátumba Horvátország A világ egyik legszebb fekvésű városa: Fokváros Sivatagi show Dubaiban Top 10 izgalmas strand Thaiföldön OMÁN képgaléria I. TOP ingyenes programok Dominikán Természet és hagyomány: Thaiföld Siklóernyőzés és a kék lagúna Mit csinálj Thaiföldön? India: Madurai, az édes hely Mauritius, a smaragd sziget Karib-tengeri kalandozások: kihagyhatatlan karibi szigetek csak a Start Utazásnál! Dominika legszebb partszakaszait keresed? Szerintünk ezek azok! Krk-szigeti hagyományőrző mozgalom 10 legjobb kubai koktél recepttel, amit mindenképp meg kell kóstolnod! Dubai és a konyhaművészet Vásárlási lehetőségek Balin A tenger szólamai Isztambul szimbóluma: a Hagia Sophia A vulkáni kürtőben forró tó története Mikulás, Jégapó vagy Jultomten? - Karácsony a nagyvilágban Top 5 látnivaló Balin Mauritius, négy nagy nemzet konyháját kostólhatja meg A „száztornyú város”: Prága Hua Hin, egy thai újdonság Egzotikus utazások Magyarország legjobb fürdői VI.: Gyulai várfürdő Challengeland: kaland az egész családnak Szállodafejlesztések Siófokon Debreceni repülőtér TOP 4 horvátországi strand Statue of Liberty: New York híres szabadság szobra Szozopol a tavasztól-őszig kellemes tengerpart Thaiföld, az ezerarcú ország 10 szuper úti cél Thaiföldön, amit feltétlenül látnod kell :) Készpénzzel vagy hitelkártyával Görögországban? Függetlenség napja Mindent a szemnek: Thaiföld természeti értékei Zágráb üdvözli a turistákat A legjobb 5 bár Dubaiban Rio de Janeiro más szemmel Recski Nemzeti Emlékpark A riói Megváltó Krisztus szobra Görögország legnépszerűbb nevezetességei Krisna-völgy Miért látogass el Dominikára? Egerről röviden 7 csodálatos program Thaiföld csapadékosabb szezonjaiban Angkor, a khmer templomok ősi városa Kambodzsában Chalkidiki-félsziget: Poszeidon háromágú szigonya Thai szigetek: Koh Lanta, pihenni vágyóknak ajánljuk Nagykarácsony, Mikulásház Tunéziában az Erő is velünk van! 10 program amire, nem kell sokat költened ha Dubaiba látogatsz A kínai függő koporsók megfejthetetlen titka Nyaralás Görögországban a koronavírus idején (2020.08.04) Tojásművészeti Kiállítás Brazília, a csodák országa Előkészületek a 2014-es téli olimpiára Családi nyaralás a Török Riviérán Egyiptomi konyha és receptek, ha megtetszett az nyaralás alatt fogyasztott ételek íze A legjobb tengerparti hotelek Olaszországban Nusa Tenggara - Indonézia 10+1 okot mondunk, hogy miért Ománban nyaraljon 2023. telén Magyarország legjobb fürdői: a Miskolctapolcai Barlang és Gyógyfürdő Keszthely Az istenek szigete: Bali Tulamben, ahol nem léteznek zavaró tényezők Bangkok, mindenképpen jó tudni! :) Gyógyturizmus Magyarországon Wellness ABC: spa Spanyol látnivalók: Ronda Dél-Amerika - a legtüzesebb földrész élményei ne hűtsenek le! Új-Zéland egy nagyon speciális helye Földünknek Síel a család Néhány érdekes tény a Maldív-szigetekről Koh Samui: sztárok és életművészek nyaralóhelye Thai etikett Az Örök Város: Róma, Olaszország Seychelle-szigetek; az emberi élet kezdete Extrém sport és szórakozás Dubaiban 7 ok, amiért Thaiföld annyira szerethető Horvátországi turisták pénzköltése A láthatatlan lepkék hazája – A Sierra Maestra, Kuba Reneszánsz Panoptikum Rio de Janeiro a karnevál idejére a világ fővárosává válik Egészségügyi tippek karibi utazóknak Thaiföldi helyzetjelentés 2023-ban: visszatért az élet, most érdemes utazni 5 ok, hogy miért látogass el a Maldív-szigetekre Dubai dress code és némi illem Orebic, a homokos strandú horvát nyaralóhely Az USA csábítja a magyar turistákat Családoknak a legmelegebben ajánljuk! Memories Splash Punta Cana, Dominikai Köztársaság Dubrovniki strandok - a világ legszebbjei között Tunisz ízei A világ nyolcadik csodáját Vietnámban találjuk TOP 4 város Kubán, amit látnod kell! Veszprém TOP 5 pénztárcabarát program Barcelonában TOP 5 KIHAGYHATATLAN KIRÁNDULÁS A COSTA DEL SOLON VAGY MALAGABAN NYARALVA! Top 8 szórakozóhely Horvátországban Andalúzia, a vandálok birtoka Ne hagyja ki a legjobb fesztiválokat Tunézián! A hely, ahol úgy növesztik a hidakat Fiesta Dél-Olaszországban, egész nyáron át Etikett Thaiföldön-avagy mit szabad és mit nem A világ egyik legérdekesebb elhagyatott városa – Ani Zalakarosi élményfürdő – a családok kedvence Megkezdődött a „Budapest fürdőváros” név újjáépítése Dominika legszebb strandjai, segítünk a választásban Bali vízi parkjai Szilézia kincsei Hogyan utazhatunk most a Maldív-szigetekre Szilveszter Itthon Costa del Sol, a tüzes spanyol Dél Nemzeti Parkok Horvátországban Nyári jégpálya az Adriai-tengernél Angkor, a khmer templomok ősi városa Kambodzsában Namíbiában jártunk... Az utolsó paradicsom fővárosa: Male a Maldív szigeteken


Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások