Víz alatti vízesés – A természet illúziója

Ablak a Világra - Utazási magazin


Víz alatti vízesés – A természet illúziója
Kapcsolódó utazások

Mauritius kicsiny szigetállama Madagaszkártól 900 km-re keletre található az Indiai-óceánban. Két nagyobb és több apró szigetből áll, melyek összterülete mindössze 2 046 négyzetkilométer. A szigetnek nem voltak őslakosai, így a 10. században arab hajósok, majd az 1500-as években a portugálok fedezték fel. Később francia, holland és brit gyarmat is volt. 1968-ban a francia származású lakosság fellázadt és végül a harcok lezárultával kivívták függetlenségüket.
 
Mauritiuson rengeteg különböző felfedezni való található, és mikor már azt hinnénk mindent láttunk, ismét szembe találkozunk eggyel, ilyen például az a különleges természeti jelenség, mely a fő sziget délnyugati részén található. A „víz alatti vízesés” titka a homok és iszap lerakódásának furcsa elhelyezkedéséből adódik. Ha fentről nézzük a Morne-hegy részét képező jelenséget, olyan mintha a víz alá zubogna le a vízesés.
 
A Morne-hegyet egyébként, növény- és állatvilágával, valamint említett természeti illúziójával együtt 2008-ban beválasztották az UNESCO világörökségei közé. A Morne-hegy 556 méteres tengerszint feletti magasságával tornyosul a térség fölé. A 18. és 19. században szökött fegyencek és rabszolgák használták búvóhelyül a hegyet és a környékét, mivel nagyon nehezen lehetett megközelíteni. Ma azonban már a szabadság jelképeként gondolnak rá.

Kapcsolódó utazások

Forrás:   

Kapcsolódó cikkek



Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások