A százéves emberek városa

Vilcabamba: a százéves emberek városa

1970-ben tudósok a diéta a szívbetegségek között keresték a kapcsolatot Vilcabambában, Ecuador déli részén. A kutatók között volt Dr. Alexander Leaf a Harvard Egyetemről, Dr. Harold Elrick a Kalifornia Egyetemről és egy csoport a Quito Egyetemről. A kutatók rájöttek, hogy Vilcabamba azon lakói, akik elsősorban Európából származtak, nagyon alacsony koleszterin szinttel rendelkeztek, és közülük nagyon kevesen szenvedtek szívbetegségektől. Ám a város lakóinak magas életkora figyelemre méltóbb volt. Számos lakó 100 fölötti életkorral büszkélkedhetett, néhányan közülük pedig jóval 140 fölött jártak.

A következő évben Loja tartományban (amiben Vilcabamba is található) lefolytattak egy népszavazást, ami megerősítette a városlakók rendkívülien magas életkorát. A teljes népességet figyelembe véve, a város 7 olyan férfival és két olyan nővel büszkélkedhet, akik több mint száz évesek. Volt továbbá egy férfi, Miguel Carpio, aki azt mondta, hogy 123 éves. Egy másik férfi, Jose David pedig 142. Ez azt jelenti, hogy Vilcabambában 1,100 a százéves emberek aránya 100,000 számú népességben. Nézzük meg Amerikát ellentétként, ahol 100,000 emberből mindössze csak 3 százéves. 1971-ben ez a szám még 7000 volt. De ha ugyanezt az arányt nézzük Vilcabambában, a szám 2,500,000.

A népszámlálásban feltüntették, hogy a városban nagyszámú idős ember él. A lakók 11,4%-a túl van a 60-on. Ezt az arányt összehasonlították Ecuador más falvaival is, ahol az eredmény mindössze 4.5%. Későbbi népszámlálások kapcsán a kutatók még több százéves embert találtak, így növekedett a szám 23-ra. Egy ilyen kis városban, mint Vilcabamba, még egy százéves ember is figyelemre méltó lenne.

Nemzetközi hírnév

A város nemzetközi szenzációvá vált. Több cikk is emlegette úgy a Vilcabambát, mint Shangri-Lat (Lost Horizon novella kitalált helyszíne. a szerk.), aminek a lakói közel éltek a természet harmóniájához, és a modern élettel járó stressz is elkerülte őket. Ráadásul Vilcabamba az inka nyelvben „Szentelt Völgyet” jelent. Számos könyv publikált az 1970-es évek közepén a város felgyorsult hírnevének növekedéséről. 1975-ben Dr. David Davies angol gerontológus (gerontológia: az öregedéssel foglalkozó tudomány. a szerk.) az Andok százévesei című könyvében írt a vilcabambai kutatásáról.

1976-ban a népszerű író Grace Halsell publikálta a Los Viejos: A hosszú élet titka a Szentelt Völgyben című könyvét, melyben arról az egy évről írt, amit akkor már a városban töltött. „Egy földpadlós hegyi kunyhóban laktam Gabriel Erazóval, aki 132 éves volt.” Halsell leírta, hogyan maradt egészséges Erazo csupán azzal, hogy hegyi túráit költemények szerzésével dobta fel. A 113 éves Gabriel Sanchezről is ejtett néhány szót, aki „megmászta a meredek El Chaupi hegyet, hogy egész nap a kis földjét művelhesse”. Halsell arra a következtetésre jutott, hogy az aktivitás a hosszú élet titka: „Úgy tűnik, ezeket az embereket nem fenyegeti a rossz artéria kockázata, és a szívroham. Nem láttam például törött lábakat vagy karokat sem. Egy egyszerű szabállyal maradtak kemények és hajlékonyak: Mozogj, és ne állj meg, se most se soha.”

Ezek a könyvek és cikkek Vilcabambáról a turizmus kialakulásához vezettek ezen a területen. Az ecuadori kormány úgy döntött, hogy növeli e területek fejlettségét. Ráadásul, egy japán csoport azt tervezte, hogy épít egy egészségügyi gyógyfürdőt a városban, valamint egy olyan központot is, ami a hosszú életet kutatja.

A kor felnagyítása

Vilcabamba nemzetközi hírneve nőtt, valamint a kutatók is tovább folytatták a lakók hosszú életének tanulmányozását, de néhányan elkezdtek kételkedni. Különösen Alexander Leafnek támadtak kételyei, aki a Harvard Egyetem kutatójaként az első vilcabambai tudósok között volt. A gyanakvása akkor éledt fel, amikor rájött, hogy a lakók ellentmondó adatokat közöltek. Például 1971-ben találkozott egy emberrel, aki azt mondta, 122 éves. Amikor Leaf 3 évvel később visszatért, ugyanaz a férfi azt állította, hogy már 134 éves. Miután rájött erre a fontos megállapításra, Leaf meggyőzte Dr. Richard Mazesst, a Wisconsin Madison Egyetem professzorát és Dr. Sylvia Formant a California Berkeley Egyetemről, hogy segítsenek neki felderíteni a vilcabambai idős népesség pontos korát.

Sokkoló volt számukra, amit találtak: valójában, nem lakott egyetlen százéves ember sem a városban. A legöregebb személy 96 éves volt. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy „a vilcabambai átlagéletkor csak minimálisan tér el, ha egyáltalán különbözik attól, amit a világ többi részén találtak”.

A hiba forrása

Hogyan tévedtek ekkorát a korábbi kutatók?
Mazess és Forman két hibát is azonosítottak. Először is a lakók túloztak a saját korukkal, másodszor pedig minél öregebbé váltak, annál jobban vetették el a sulykot. Mazess és Forman ráadásul egy kézenfekvő példával is rendelkezett: „Miguel Carpi Mendieta kezdetben nem csalt olyan sokat a korával, csak később kezdett túlzásba esni. 1944-ben 61 évesen, azt jelentette, hogy 70, és öt évvel később állítólag 80 volt. 1970-ben 87 évesen, azt állította 121 éves, míg 1974-ben 91 évesen, 127. A kutatók azon töprengtek, hogy a városlakók eredetileg azért túloztak a korukat illetően, hogy tekintélyt szerezzenek a közösségben. Ez a gyakorlat megjelent korábbi generációknál is, mielőtt az akadémiai kutatók megérkeztek a településre. Dr. Leaf közölte, hogy a nemzetközi nyilvánosság és a turizmus növekedésével valószínűleg a lakók is felbátorodtak.

A második hibának az bizonyult, hogy kiterjedten használtak azonos neveket a közösségben. Ez kezdetben összezavarta a kutatókat, akik a keresztelési és születési nyilvántartást vizsgálták. Az azonos nevű nagybácsik vagy apukák születési éve megerősítette a lakosok hosszú életét. Miután megkérdezték a vilcabambaiakat a nagyszüleik nevéről, a kutatók ráismertek az egyes lakók megfelelő adataira. Kiderült ugyan, hogy Vilcabambában nagyobb százalékban éltek idős emberek, mint máshol a világon. Azonban ezt a migrációs minta okozta. A fiatalok hajlamosak voltak arra, hogy elköltöznek erről a területről, még az idősebbek inkább beköltöztek.

Annak ellenére, hogy a vilcabambaiak nem élvezhették a hosszú élet lehetőségét, mégis akadt valami, ami vigaszt jelentett számukra. A kutatók feljegyezték, hogy az életmódjuk magába foglalja a magaslati helyen végzett kemény munkát kombinálva az alacsony kalóriájú, alacsony állati zsiradékot tartalmazó diétával, ami lehetővé tette, hogy a lakók egészségesek és életerősek maradjanak.