Ciprus, ciprusi nyaralás
Ciprus utazásai témánként csoportosítva
Ciprus a világ egyik leglenyűgözőbb szigete. Több mint 9.000 km2-es területe számos látványosságot biztosít az ide utazó turistáknak. Ciprust repülővel kell megközelíteni, ez körülbelül 3 órát vesz igénybe, így a kisgyermekes családok számára is ideális célpont. A gép Larnacán landol. Az időeltolódás Magyarországhoz képest mindössze egy óra.
Bár elsőre hatalmasnak tűnik a sziget, azonban a hosszú transzferidők miatt sem kell aggódni. A repülőtértől maximum 50 perces időintervallum alatt megérkezünk a szállodába. Ennek ellenére azonban érdemes odafigyelni az indulási időpontokra.
Mindenképpen ide utazz, ha a napfürdőzés és a tenger szerelmese vagy, de akkor is, ha imádod az extrém sportokat és a kirándulást.
Legjobb ciprusi ajánlatok
Ayia Napa
Ayia Napa egy virágzó és színes üdülőhely Ciprus délkeleti partján. Idilli vizek, valamint rengeteg nappali és éjszakai szórakozási lehetőség, ami igazán népszerű a turisták körében. Ayia Napában minden megvan, amire egy pihenni és szórakozni vágyó látogatónak szüksége van.
Ciprusnak ezen a részén van a legjobb éjszakai élet Európában. Klubbok széles választéka és több mint nyolcvan bár ad tanúbizonyságot arról, hogy mindenki számára van valami Ayia Napában. Akár egy őrült partyt keres, akár egy szórakoztató családi nyaralást, a város bárjai és szórakozó létesítményei minden ízlésnek és költségvetésnek megfelelnek.
Nyaralás Cipruson
Ciprus, Pafos: Basilica Holiday Resort 3*, 6 fős apartmanTudtad?
A szerelem istennője fürdőzött ebben a hűvös tóban, Polis közelében. Csodálatos kilátás nyílik innen a Polis öblére. A legenda szerint, miután Aphrodité úszott az öböl kristálytiszta vízében, mindig ebbe a kis tóba jött fürdőzni, amit idilli táj és édes illatú virágok vesznek körbe.
Ezen a helyen találkozott vele Adonis először. Adonis az Akamas-félszigeti erdőben vadászott, amikor megállt, hogy csillapítsa szomját. Amikor megpillantotta a meztelen istennő fürdőzését, megdöbbent a látványtól. Aphroditét és Adonist is azonnal megbabonázta a másik rendkívüli szépsége.
Ez a nemzeti jelkép, de szinte sosem lehet látni. A ciprusi muflon nagyon félénk állat. Volt, amikor kártékony állatnak tartották, ezért a vadászok jócskán megritkították az állományt. 1930-ra már csak 15 db maradt. Technikailag azonban a juh egyik alfajának számítanak. A természetvédelmi programoknak köszönhetően mára viszont már több ezerre nőtt a számuk.
A bortermelés régi múltra nyúlik visszaEgészen pontosan a Commandaria Ciprus legelismertebb bora és a legrégibb eredetű is egyben. A keresztesek úgy gondolják, hogy a bor a 13. században kapta a nevét, de az is lehet, hogy már 5000 éve készítik. Oroszlánszívű Richárd, Anglia királya állítólag már az esküvőjére is készíttetett Commandriát, és ki is hangsúlyozta, hogy ez a királyok bora és a borok királya.
Ciprus egy termékeny, délnyugati részén készítik. Ez egy kimondottan édes bor, amely a sziget aromáit idézi.
Érdekességek Ciprusról
Ciprus egy kis sziget hatalmas mennyiségű történelemmel. Különösen Paphos egyedülálló ezen a téren. A város Ciprus délnyugati partvonalán fekszik. Ősi sírokat, várakat és palotákat találsz a városon belül. Ezek tették az egész várost az UNESCO Világörökség részévé. Paphos egy vezető nemzetközi kincsnek számít.
Ezen kívül pedig Aphrodité városaként is emlegetik, aminek az alapja az a mitológia, mi szerint a közelben álló sziklánál emelkedett ki Aphrodité istennő a vízből.
Számos tengeri barlang húzódik Ayia Napa keleti szélén, melyek a Cape Greco Nemzeti Park részei. A barlangok a tenger felől közelíthetőek meg. Néhány barlang 80 méter mélyre is behatol a sziklákba, és apály idején sétálhatsz is bennük.
A barlangok körül a tenger kristálytiszta, bár sziklás. Sokan keresik fel ezt a partszakaszt merülés szempontjából, és a helyiek körében is közkedvelt területnek számít, mert szívesen halásznak itt a kora reggeli órákban. A barlangokat a legtöbb hajókirándulás alkalmával is meg lehet tekinteni.
Az egyik legextrémebb sport, a sziklaugrás nagyon népszerű ezen a helyen.
Cape Greco 1993-ban vált Nemzeti Parkká. Ez egy viszonylag érintetlen terület, egy hatalmas természeti szépség, amely minden évszakban változik, és valami újat kínál. Ez a nyugodt oázis Ayia Napa és Protaras között félúton húzódik.
Az Agioi Anargyroi kápolna a park kevés épületeinek az egyike. Ez a kis fehér építmény az esküvői fotók kedvelt helye. A másik látványosság a Küklopsz barlang a park keleti részén. Ezen kívül pedig Aphrodité templomának romos alapjait is megtalálhatod a környéken.
A park keleti részén pedig már Konnos Bay húzódik, gyönyörű tengerpartjával és tiszta vízével.
Ciprus úti célok
Ciprusi nyaralás, utazás foglalásához forduljon a Start Utazáshoz. Az utazási iroda elérhetőségeit megtalálja az oldal tetején.Legjobb ciprusi utazások
Ciprus, Pafos: Basilica Holiday Resort 3*, 6 fős apartmanTovábbi érdekességek
A souvaki vagy souvla, ahogy a ciprusiak hívják, vékonyra szeletet húsdarabokból áll tradicionálisan birka, sertés, csirke, vagy ritkán marha pitán tálalják savanyú salátával, humusszal és tzatzikivel.
A kleftiko egy tradicionális bárány étel, amit égetőkemencében sütnek elő, majd minimum 24 órán keresztül sütik agyagkemencében, míg fahéjas citrom levében pácolják.
Stifado: ez a tradicionális és kellemes illatú ragu nyúlból készül (néha marhából), és lassú tűzön főzik borban, ecetben, foghagymában, oreganoban és vöröshagymában.
Ha cipruson járunk mindenképpen érdemes kipróbálni az úgynevezett Mezét. Előételként szolgálják fel. Nem egy konkrét ételt takar, hanem étvágygerjesztő falatkákat egy tálon. A mezének két típusa jellemző, a halmeze és húsmeze.
Az étel eredete a ciprusi emberek vendég szeretetéből fakad. Ha valaki ellátogat hozzájuk, szeretik ellátni a legjobb ételekkel. Manapság minden étteremben megkóstolhatjuk ezt a fajta fogást. Viszont semmiképpen sem megyünk teli gyomorral, hiszen egészen biztosan jól lakunk az apró falatkák széles kínálatából.
Paphos egyik fő vonzereje a királyi sírok, ami fel is került a világörökségi listára. Monumentálisak és óriásiak. A pihenők leülhetnek a tömör kősziklákra, és figyelhetik a dór oszlopokat. Ez egy egyedülálló ciprusi oszlopsor. A név ellenére valójában a királyokat nem itt temették el. Ezek emlékhelyek az emberek számára.
Ciprus nyaralás TOP 610
Nyaralás Ciprus legnépszerűbb nyaralóhelyein
Összes ciprusi utazás Ayia Napa nyaralás (89) Pafos nyaralás (51)A szigeten több állatkert is várja a kíváncsi látogatókat, többek között az izgalmas mazatosi tevepark, ahol kipróbálhatod milyen egy teve hátán utazni. Nagyobb városaiban (Larnaka, Limassol) több lenyűgöző múzeum is található, felszerelve mindenféle régészeti kincsekkel. Különösen érdekes látnivaló az Ayia Napa központjában lévő Thalassa tengerészeti múzeum.
Szemet gyönyörködtető látnivalók továbbá a tengeri barlangok, melynek érdekes kőalakzatai és kristálytiszta vize ámulattal tölti el a kalandvágyó turistákat. Afrodité sziklái a szerelmesek körében legendás hely, az Akamas félsziget pedig természeti kincsekben jelentősen gazdag.
5*-os nyaralás cipruson
Ciprus, Larnaca: Hotel Golden Bay Beach 5*További érdekességek
Troodos a legnagyobb hegy Cipruson, hozzávetőleg a sziget közepén található. A hegység legmagasabb pontja az Olympus, 1952 méterével.
A régió különösen ismert a bizánci templomairól és kolostorairól, amiket gazdagon díszítettek különféle freskókkal. A Kykkos kolostor a leggazdagabb és leghíresebb. Kilenc darab olyan templom és kolostor található a hegységben, ami az UNESCO világörökség része.
Egy séta az anoyira-i Oleastro Oliva Parkban egyszerűen kötelező. Szánj rá egy napot, hogy felfedezd a tradicionális ciprusi falut! Vessz el a romok, az antik monolitok által árasztott hangulatban.
Térj be a falu múzeumába, barangolj végig az utcákon, csodáld meg a felújított házakat, és próbálj ki néhány ínycsiklandó bort a helyi borozóban. Az Oliva Parkban pedig megtanulhatod, hogyan készül az olíva olaj. Az Park délelőtt kilenctől egészen este nyolcig várja a látogatókat.
Ciprus az egyik, a 10 hely közül melyek a legjobbak a roncsbúvárkodáshoz. Ez a roncs a Zenobia Larnaca partjánál. A teherhajó 1980-ban süllyedt el és még nagyrészt érintetlen. Azt mondják a tulajdonos sosem kötött rá biztosítást. Barrakudák és tonhalak lakhelye lett mára.
Ciprusi utazás
Ciprus, Pafos: Basilica Holiday Resort 3*, 6 fős apartmanAkciós ciprusi utazások
Ciprus, Ayia Napa: Piere Anne Beach Hotel 3*Ciprus all inclusive
Észak-Ciprus
Legjobb áron Ciprusra
Ciprus, Pafos: Basilica Holiday Resort 3*, 6 fős apartmanAll inclusive Ciprus
Ciprus, Protaras: Tsokkos Gardens Hotel 4*, all inclusiveGyerekeknek is ideális
A Nicosiában található Extreme Park egy remek hely a gyerekek energiájának levezetésére. A lovaglás mellett tevegelésre is van lehetőségük, ami örök élményként él majd az emlékezetükben.
A Sparti Rope Park pedig nem csak a gyerekek számára észbontó szórakozás, de a tinédzsereken keresztül a felnőttekig mindenkinek, aki imádja a szabadidős tevékenységeket. Köteleken juthatsz el fától fáig, megfelelő öltözetben, kibiztosítva, és még a park munkatársai segítségére is számíthatsz.
A szerelem szigete
Ezen kívül a szigetnek van egyfajta igazi romantikus hangulata is, ami vonzza a szerelmeseket. Romantikus naplemente, nagy apartmanok, exkluzív szállodák, meseszép tenger és puha homokos part, ami tökéletes egy nászútra, de akár egy édes kettes nyaraláshoz is.
Nyaralás azonban nincs emléktárgyak nélkül, különösen Cipruson. A turisták szenvedéllyel járkálnak az üzletek között és megcsodálják az apró dolgokat is. Egy Lefkara nevű kis faluban lehet kapni varázslatos ezüstből készült kézműves termékeket. Valamint itt állítják elő a világhírű Lefkarai csipkét is.
Ciprusi nyaralás foglalásához forduljon a Start Utazáshoz. Az utazási iroda elérhetőségeit megtalálja az oldal tetején.
Ciprus ismertető
Ciprus a Földközi-tenger legkeletibb, és egyben harmadik legnagyobb szigete, amely a három kontinens metszéspontjánál helyezkedik el. Az ország két részre van osztva: déli része, a görögök lakta Ciprusi Köztársaság 2004 óta az Európai Unió tagja, a sziget északi részét csak a törökök által elismert Észak-Ciprusi Török Köztársaság alkotja. Fővárosa Nicosia, amely a két terület határán fekszik.
A 240 kilométer hosszú és 100 kilométer széles sziget legmagasabb pontja a 1953 méter magasan fekvő Olympus. Ciprus folyói a téli időszakban telnek meg vízzel, a nyári időszakban kiszáradnak.
A sziget i.e. 10000 óta lakott, így gazdag történelmi emlékekben. Kedvező fekvése révén kapcsolatba került a birodalmak között kereskedő hajókkal, így a hódítások célpontja lett. A nemzetek keveredése, főleg a török és a görög konfliktus miatt hozták létre az úgy nevezett „zöld vonalat” amely a görögök lakta részeket hivatott elválasztani a törökök által meghódított területektől. A határvonal természetesen átléphető. Ciprus hivatalos pénzneme az Euró. A közel 800 ezer fős lakosság görög, török és angol nyelveken beszél.
A turizmus fontos a gazdaság szempontjából, több mint 3 millióan érkeznek a szigetre évenként. A kedvező időjárási viszonyok, a jó közbiztonság és az angolul beszélők magas aránya csak még vonzóbbá teszi a gazdag kulturális örökséggel rendelkező szigetállamot. Az ország területén a Troodos-hegységben rendezik meg a Rally-világbajnokság részeként a Ciprus Rallyt, amely szintén nagy népszerűségnek örvend.
Az ünnepek közül az ortodox húsvét a legfontosabb vallási ünnep, amit karnevállal és tűzijátékkal ünnepelnek.
A látnivalók között a szép nemzeti parkok, a csodás tengerpart és az olívaligetek mellett számtalan templomot, régi romot és hangulatos városkát lehet találni. Érdemes kipróbálni a helyi ételkülönlegességeket, de vizet csak palackozottat tanácsos fogyasztani.
Ciprusi nyaralás, utazás foglalásához forduljon a Start Utazáshoz. Az utazási iroda elérhetőségeit megtalálja az oldal tetején.Ciprus üdülőhelyek
Limassol
Larnacától délnyugati irányban található 115 000 lakosú Limassol, Ciprus második legnagyobb városa. A középkorban itt tartotta menyegzőjét Oroszlánszívű Richárd és Navarrai Berengária. Limassol óvárosa és régi halászkikötője varázslatos és romantikus hangulatot kölcsönöz a városnak. Minden ősszel megrendezik a nagy borfesztivált, mely igen kedvelt mulatság, a helybéliek és turisták tömegeit vonzza évről évre. Remek hely a gyermekek számára is - gondtalan szórakozási lehetőségek, vízi csúszdapark és egyéb attrakciók teszik élvezetessé számukra a nyaralást! Pezsgő éjszakai szórakozóhelyek, bárok, night-clubok, üzletek színes forgataga teszik izgalmassá és kívánatossá az üdülőhelyet.
Larnaca
Larnaca az egyik legrégebbi, folyamatosan lakott város a világon. Ciprus második legnagyobb nyaralóhelyén a legenda szerint már Noé unokája, Khitim is antik királyságot alapított. Sokan azt mondják, talán Larnaca a világ egyik legnaposabb helye. Az szinte vitathatatlan, hogy a nap sokkal szikrázóbban süt, tisztábbak a színek s a tenger is ezerféle árnyalatban pompázik. A sziget történelmi hangulata itt is érződik, s a pálmafák, hangulatos tavernák, éttermek és kávéházak elvarázsolják a látogatót. A modern városközpontban található Kition ősi városállamának maradványai, és a filozófus Zeno, a Sztoikus Iskola alapítójának szülő-háza. Larnaca második otthona volt Szent Lázárnak, aki feltámadása után érkezett ide, majd később a város első püspöke lett.
Agia Napa
Az egykori halászfaluból szép nyaralóhely lett, s feledhetetlen nyaralást ígér. A sziget déli részének keleti csücskén kb. 4 km hosszan terül el. Az ősi nyelvben a Napa sűrű erdőt jelentett; Így valószínűleg ezt a területet korábban sűrű erdő borította. A legenda szerint egy vadász réges-régen talált egy Szűz Mária ikont; innen a név: Szent Erdő, azaz Ayia Napa. A természet és a tenger - akárcsak egész Cipruson - sokszínű, mindamellett a környék hangulatos éttermei és tavernái szinte egymás után sorakoznak. Esténként szinte választani sem lehet, hogy melyik tengerparti bárba térjünk be. A város határában található Európa egyik legnagyobb és legjobban felszerelt csúszdaparkja. Finomhomokos strandjai nagyon kellemesek és jól kiépítettek, idegenforgalmi szempontból rendkívül keresettek. A múlt emlékeit is őrzi így például egy épségben maradt kolostor is található a központban.
Ciprus legjobb szállodái
Chrysomare Beach Hotel & Resort 5*
Ayia NapaTasia Maris Sands Beach Hotel 4*
Ayia NapaStamatia Hotel 3*
Ayia NapaCiprus utazási magazin
Mi a különbség az all inclusive és az ultra all inclusive ellátások között?
Mi a különbség az all inclusive és az ultra all inclusive ellátások között? A szálláshelyek különféle ellátásokat kínálnak a vendégeknek, akik kedvükre választhatnak az étkezési formák közül. Értelemszerűen, minél több extrát tartalmaz az ellátás, annál magasabb árral kell számolni. Ismerjük meg alább a részleteket, azt azonban fontos leszögezni, hogy az alábbiak csak általános tájékoztatásul szolgálnak, az egyes szállodák maguk döntik el mire helyezik a hangsúlyt, mindenhol más és más lehet az ellátási formák tartalma! Ha teljesen biztosak akarunk lenni a szálloda honlapjáról töltsük le az úgynevezett „fact sheet formot”, ebben közlik a hotelek a részleteket. Sokkal gazdaságosabb, ha a szállodában elköltött étkezéseket egy csomagban vásároljuk meg előre az utazási irodában, mivel a szállodákban alacsonyabb áron ehetünk meg egy ebédet vagy vacsorát, mint az üdülőhely bármelyik éttermében, másfelől pedig kényelmes is, hiszen nem kell róni az utcákat, hogy [...]Ciprus a korona vírus járvány alatt (2020. augusztus)
Ciprus is az egyik zöld zónába tartozó úti cél, ahová viszonylag szabadon juthatunk el nyaralni most, a korona vírus idején. Nézzük, hogy mire kell és lehet számítanunk. Indulás előtt: 24 órával az indulás előtt a ciprusi kormány által fenntartott https://cyprusflightpass.gov.cy/ oldalon igényelniük kell CyprusFlightPass beutazási engedélyért. Magyar állampolgárok szabadon igényelhetnek abban az esetben, ha az elmúlt 14 napban nem tartózkodtak piros vagy sárga zónába tartozó országban. Amennyiben járt piros zónába tartozó országban az elmúlt 14 napban, akkor nem fogja megkapni a belépési engedélyt. Amennyiben sárga országban járt, akkor negatív COVID-19 tesztet kell bemutatnia a CyprusFlightPass igénylésekor.A CyprusFlightPass megléte feltétele a repülőre történő bejelentkezésnek (check-in). A repülőn maszkot kell viselni. Megérkezés Ciprusra A repülőtéren az elmúlt héten (ma: 2020. augusztus 13.) minden érkezőtől kivétel nélkül korona [...]8 elengedhetetlen alkalmazás családos tengerparti vakációhoz
8 elengedhetetlen alkalmazás családos tengerparti vakációhoz Szereted a homokot, a napot és a szörfözést? Ha megfelelő app van az okostelefonodon, akkor például kikeresheted, hogy melyik parton élvezheted a legtöbb napsütést. Itt vannak a legjobb választásaink.Waterkeeper Swim Guide Évente több millió ember betegszik meg a strandok szennyezett vízével való érintkezés következtében. Ám ez az alapvető strandalkalmazás segít megtalálni a legtisztább strandokat úszáshoz, szörfözéshez, vagy csak egy könnyű sétához. A 100 különböző strandfigyelő forrás adatainak felhasználásával a Swim Guide valós idejű frissítéseket biztosít a víz minőségéről és tisztaságáról, így megmutatja, hogy a víz biztonságos-e az úszáshoz. Ha megtalálja a megfelelő helyet, keresse meg a térképet, vagy keressen egy strandot név szerint. A leírásban szerepelnek információk a kényelmi szolgáltatásokról, a mentőkről, a parkolókról és minden másról, amit tudni kell. TuneInHallgassd meg [...]A legjobb all inclusive szállodák Cipruson
Ayia Napa – Hotel Asterias Beach 4* Ez a hotel közvetlenül a Makronissos öböl partján fekszik: Kék zászlós strand, mely híres a finom, fehér homokjáról és a gyönyörűen tiszta vízről. A St. Nikandros erdő egy természetvédelmi terület, és egy rövid sétára található a szállodától. Ezen kívül pedig különböző bárok, éttermek, üzletek, szabadidős lehetőségek és csodálatos látnivalók várják az oda érkezőket.Ayia Napa - Hotel Nissiana 3* A Nissiana Hotel több kisebb, nemrégiben felújított bungalóból áll. A bungalók pihentető légköre és barátságos szolgáltatás lehetővé tesz egy csodálatos nyaralást. Továbbá mindössze kétszáz méterre fekszik Ciprus egyik leghíresebb strandjától, a Nissi Beachtől. A hotelhez egyébként medence is tartozik, gyermekmedence, napozóterasz, gyermekjátszótér és térítés ellenében szauna, masszázs, játékterem és sok más.Protaras – Crystal Springs Beach Hotel 4* A négy csillagos, díjnyertes Crystal Springs Beach Hotel saját trópusi kerttel [...]Top 4 Ayia Napa strand
Aranyhomokos partok és kristálytiszta víz: az strandok Ayia Napán a legjobbak a mediterrán övezetben. A város 14 gyönyörű stranddal büszkélkedhet, melyek közül sok helyen vízi mentők figyelik a fürdőzőket. Ezen kívül figyelmeztető zászlókkal is találkozhatsz, valamint elérhető toalett, zuhanyzó, snack bár is tartozik hozzá.Nissi Beach és Nissi Bay Nissi Beach Ayia Napa legnépszerűbb strandja, és talán a legismertebb egész Cipruson. A partok aranyló homokjukról és tiszta vizükről híresek. Másik előnye, hogy sétálhatsz akár száz métert is befelé, a víz akkor is csak a derekadig ér. A Nissi valójában kis szigetet jelent a görög nyelvben. Onnan kapta a nevét, hogy a Part közelében kiemelkedik egy kis sziget, ahová a sekély vízen keresztül át is tudsz sétálni. Tavasszal pedig a nélkül is eljuthatsz oda, hogy vizes lenne a lábad.Sandy Bay Sandy Bay egy védett partszakasz, ami két hegyfok között fekszik. A sziklás fordulóban Ayia Napa fantasztikus kilátást nyújt. A strand a [...]Időjárás
Ciprus éghajlata mediterrán, csak a hegyvidéken változik kontinentálissá. A partokon az enyhe tél jellemző, amely csapadékos, a magasabban fekvő területeken télen havazik.
Télen gyakrabban lehet zivatarokra számítani. Március-április tájékán a téli hűvösebb idő hirtelen csap át a meleg és száraz nyárba. Nagyon rövid a tavaszi és őszi időszak. Július és Augusztus a legmelegebb hónapok a levegő átlaghőmérséklete 30 fok körüli. A téli időszakot leszámítva felhőmentes, napsütéses időre számíthat az ide utazó.
Ciprus adatlap
Ciprus leírás
Idõeltérés
Magyarországhoz képest egész évben +1 óra az idõeltérés.
Repülési idõ
Budapest-Larnaca 3 óra.
Hivatalos nyelv
Görög, de szinte kivétel nélkül mindenki beszél angolul is. A görög feliratok mellett mindenhol minden információt megtalálhatunk latin betûs változatban is. Ez teljes mértékben segíti a tájékozódást.
Transzferidõk
Ciprus kis területû sziget, ezért a transzferidõk nem fárasztóak.
Larnaca reptér-Larnaca hotelek kb. 15 perc,
Larnaca reptér-Ayia Napa kb. 40 perc,
Larnaca reptér - Protaras kb. 50 perc
Kérjük, vegyék azonban figyelembe, hogy a szállodák fekvésének sorrendjében történik az érkezés ill. az indulás.
Hivatalos pénznem
Ciprus 2008. január 1-től csatlakozott az euró (EUR) zónához. Korábbi pénzneme a ciprusi font (CYP) volt. Mindenhol található bankautomata, illetve bank. Hitelkártyák esetében általában a dombornyomásos kártyákat fogadják el.
Egészségügyi ellátás
A szállodákban a csapvíz iható, azonban elsõsorban az ásványvizet javasoljuk fogyasztásra. Az ételek, gyümölcsök és zöldségek minõsége mindenhol kifogástalan, fogyasztásra alkalmas. Sürgõs orvosi segítségnél forduljon a recepcióhoz, szinte minden hotel rendelkezik saját orvossal (telefonhívásos rendszerben). A kisebb összegû számlát a helyszínen kell fizetni, melyet utólag itthon a biztosítónál rendezhetnek.
Napernyõk, nyugágyak, matracok
Cipruson általános szabály, hogy a szállodákhoz tartozó kertben ill. a medencéknél a napernyõk, nyugágyak és matracok, némely esetben a törölközõk ingyenesek, a parton pedig fizetés ellenében vehetõk igénybe. Ez alól csak néhány szálloda kivétel, amelyeket - lehetõség szerint - az egyes hoteleinknél feltüntettünk. Kérjük, megérkezéskor tájékozódjanak a recepciókon.
Hûtõszekrény / minibár
Cipruson a szállodák többségében található hûtõszekrény ill. minibár. Amennyiben üresen kívánják használni (hûtõszekrényként), úgy abban az esetben minimális összegû napi bérleti díjat kell fizetni (kb. 2-3 EUR/nap), ha minibárként, akkor pedig feltöltött állapotban találhatók, és a fogyasztás alapján történik a számlázás, melyet elutazáskor kell kiegyenlíteni. (Természetesen nem minden hotelben lehet hûtõszekrényként igénybevenni, némely esetben kizárólag minibárként használhatók.)
Szállodák értékelése
Az ország besorolásai megfelelnek az Európában elfogadott kategóriáknak, némely esetben azonban minimális eltérés lehetséges. Kérjük, forduljanak bizalommal irodánkhoz, ahol pontos felvilágosítást adunk az egyes szállodákról.
A Szépség és Szerelem szigete
Ciprus paradicsomi szigete természeti csodákban és történelmi emlékekben egyaránt gazdag. Több kilométer hosszú aranyhomokos tengerpart, simogató napsütés, kristálytiszta tenger, romantikus öblök, barátságos emberek és számos felfedezésre váró mûemlék várja az idelátogatókat. Az antik és bizánci kultúra, a népmûvészetek kedvelõi sok érdekeset láthatnak itt, hiszen az építészeti emlékek 9000 év és számos nép történelmét tükrözik. A legenda szerint ezen a csodálatos mediterrán szigeten emelkedett ki a habokból Aphrodité, a szépség és a szerelem Istennõje, így joggal nevezik Ciprust a szerelem szigetének.
Közlekedés
Az egyes városok között rendszeres távolsági autóbuszjáratok közlekednek, az üdülõhelyeket pedig félóránként kötik össze autóbuszjáratok. Cipruson balra hajts van, ezért a gyalogos közlekedés és autóvezetés nagy figyelmet kíván. Amennyiben igénybeveszik az üdülõhelyeket összekötõ autóbuszjáratokat, úgy kérjük, figyeljék, hogy az út melyik oldalán szállnak fel. Az autóutak és autópályák igen jó minõségûek az egész szigeten.
Ételek, italok
A ciprusi konyha különleges, egészséges, és nem terheli meg a szervezetet. Az ételek mediterrán jellegûek, különlegességüket azonban a közel-keleti konyha fûszereivel való keverés adja meg. Legjellegzetesebb az ún. meze, amelybõl kétféle létezik: húsmeze (meat meze) és halmeze (fish meze). Ez egy ételkombináció, amelyben kb. 10-15 féle étel szerepel: mártások, saláták, sajtok, húsok.
Feltétlenül kóstolják meg a következõ ételeket: meze, mousaka (darált hússal töltött tészta), kefte (húsgombócok), halloum (sajt), a ciprusi édességek közül pedig az ún. karidaki-t (fiatal zölddió fahéjas, szegfûszeges szirupban) és a kitrolemon-t (kandírozott citrusféle). Cipruson nagyon sok étterem van, nagy többségükben kiváló kiszolgálással találkozhatunk. Az árak kb. a magyar éttermi árak kétszerese.
A nemzetközileg általánosan elfogadott íratlan szabályok szerint, a végösszeg kb. 10% ajánlott borravalóként.
Limassol
Larnacától délnyugati irányban helyezkedik el a száztizenötezer lakosú város, amely így Ciprus második legnagyobb központja. Limassol óvárosa valamint régi halászkikötõje a tengeren ringatózó kis halászbárkákkal varázslatos és romantikus hangulatot kölcsönöz a városnak. Pezsgõ éjszakai szórakozóhelyek, bárok, valamint üzletek színes forgataga teszik izgalmassá és kívánatossá az üdülõhelyet. Ezen kívül az évente megrendezésre kerülõ nagy borfesztivál, igen kedvelt mulatság, amely a helybéliek és turisták tömegeit vonzza évrõl évre folyamatosan. Limassol remek hely a gyermekek számára is – gondtalan szórakozási lehetõségek, vizi csúszdapark és egyéb attrakciók teszik külön élvezetessé a kisebbek számára is a nyaralást!
Larnaca
Azt mondják, már Noé unokája is itt alapított várost ezen a helyen. Gyõzõdjön meg Ön is arról, hogy jól választott-e. Vitathatatlan, hogy itt másként süt a nap, tiszták a színek, arany a tengerparti homok, ezerféle kék a tenger és az ég. Ciprus harmadik legnagyobb üdülőközpontja. Lassan mélyülő, sötétszínû, finomhomokos strandjai családok számára is ideálisak, az aktív pihenést kedvelőknek pedig számtalan vízisportlehetőséget kínál. A hangulatos óvárosi séták alatt ízelítõt kaphatunk a sziget történelmi hangulatából is. Százéves pálmafákkal övezett sétány vezet az óváros kicsiny és hangulatos üzleteihez. A sétálóutcán sorakozó hangulatos tavernák, éttermek és kávézók várják Önt!
Paphos
A sziget nyugati részén található a híres történelmi romokat õrzõ, bujazöld és kellemes klímájú város, amely a nyugati rész egyetlen jelentõs központja. Ez a város történelmi látnivalókban igen gazdag, érdemes ellátogatni például a lenyugözõ kolostorokhoz, melyekrõl varázslatos panoráma tárulkozik a tájra. Paphos remek kiindulópont hogy körbe járhassuk és felfedezhessük a sziget látnivalóit. A város gyönyörû tengerpartja, valamint hangulatos tavernái és vendégszeretõ helybéliek kedvessége idecsalogatják már hosszú évek óta a számos országból és szigetrõl ideérkezõ turistákat! Paphoshoz közel található a híres Coral Bay, a búvárok paradicsoma is.
Protaras
A legenda szerint a XVII. században hoztak ide keletrõl egy fügefát; errõl kapta ez a kristálytiszta, kék tengeröböl a másik nevét: Fügefa-öböl. A hosszan elnyúló, enyhén lejtõ, homokos tengerpart és nyugodt vize kedvelt célterülete a napozás és a vízi sportok szerelmeseinek. A part közelében elnyúló kis sziget lehetõséget ad arra, hogy elrejtõzzünk a strandon nyüzsgõ tömeg elõl. Ha nyugodt a tenger, akár a délre található Gréco-fok világítótornya is látható, mely csodálatos látványt nyújt a tengerrõl.
Ayia Napa
Larnacától 40 km-re található Aya Napa. Az egykori halászfalu mára szép nyaralóhellyé fejlõdött. Fehérhomokos, kristálytiszta vizű, lassan mélyülõ tengerpartja feledhetetlen nyaralást ígér a napfény és a vízi sportok “szerelmeseinek”. A természet és a tenger sokszínűsége mellett a környék hangulatos éttermei és tavernái azok, amik idecsábítják a turistákat. Esténként a központban szinte nem is lehet választani, hogy melyik tavernába vagy tengerparti bárba térjünk be. Aya Napa ideális nyaralóhely, ahonnan megnyugodva és élményekkel feltöltõdve térhetünk vissza.
Vízum, követség
Cipruson nincs magyar nagykövetség, a konzuli ügyeket az athéni magyar képviselet látja el.
A nicosiai szlovák nagykövetséghez kizárólag az alábbi ügyekben fordulhatnak:
- amennyiben elveszíti úti okmányát,
- olyan magyar állampolgársággal rendelkező újszülött, aki Magyarországra tart és még nem volt úti okmánya.
Cím:
4, Kalamatas Street
2002 Strovolos, Nicosia
Cyprus
Postacím: P.O.Box 21165
1503 Nicosia, Cyprus
Tel.: + 357 22 879681
Fax: + 357 22 311715
E-mail: emb.nicosia@mzv.sk
A Konzuli Hivatal ügyfélfogadási ideje: hétfőtől péntekig: 10:00 – 12:00
Budapesti Nagykövetség
Cím: 1051 Budapest, Dorottya u.3.III.2-3.
Telefon: 266-1330, 266-6045