Még a térképen sincsen rajta: Magdez, Marokkó

 Képzeljünk el egy olyan falut, ahol csak egy autó van és a polgármester minden ideérkező látogatót teával és dióval köszönt. Bár ez nem csoda, mert túl sok turista még nem járt erre. Útja is csak most lett a falunak, azt is a helyiek vájták a sziklába.

Magasan az Atlas-hegységben szundikál a vörös falu, Magdez, mely az utóbbi időben kapcsolódott csak rá a nagyvilág vérkeringésére, ugyanis a kormánytól kaptak a helyiek egy légkalapácsot – több segítségre, útépítésre nem volt lehetőség – és vájtak maguknak egy egysávos utat, mely hozzákapcsolódott a hegyen keresztül vezető főúthoz.

De úgy tűnik pont erre az erőre, és kitartásra van ahhoz szükség, hogy az ember otthonává alakítsa a hegyeket. A falu egy csúcs oldalában helyezkedik el, csodálatos rálátással a völgyre, melyben tavacska fut keresztül sebesen; és minden oldalról hegyek határolják. Itt még a gyerekek is hagyományos berber ruhát hordanak; és ha ez így van, akkor biztosak lehetünk abban, hogy letértünk a kitaposott turista útról.

A helyiek Vörös falunak hívják a települést, mivel a hegyekből lefolyó sár, a házak, az utak és minden más is vörös itt. A hegyoldalba vájt apró ablakos, téglatest alakú házak kialakítása szinte semmit sem változott 1957 óta. Ez időtájról származik az első dokumentum a faluról.

Bármerre is utazunk Marokkóban, Magdezt biztos, hogy nem felejtjük el egyhamar; az itt tapasztalt vendégszeretet, a máig élő tradíciók, a magától értetődő – rögvest kialakuló – kulturális csere és egymás megismerése iránti vágy sehol máshol nem tapasztalható ilyen erővel. Az egyetlen probléma ezzel a hellyel, hogy nem lehet megmondani pontosan hol is van. Ezt az aprócska vörös falut még a Google Maps sem találja. A legegyszerűbb, ha megpróbálunk eljutni Touffrine-be, ott találunk jó vezetőket, akik nem csak megmutatják az utat, de velünk együtt járják be a vidéket, és még mindig találnak valamit, amit eddig ők sem láttak.