Földön, vízen, égen

Ablak a Világra - Utazási magazin


Földön, vízen, égen
Kapcsolódó utazások

A Dubai Delfináruim 2008 májusában nyitotta meg a kapuit, és mára már az egyik legnépszerűbb látványossággá vált. Több mint 30.000 látogatót fogad havonta. Ha ellátogatunk erre a különleges helyre, egészen biztosan életre szóló élményeket fogunk szerezni. Közelről láthatjuk a csodás delfineket, akik egy-egy műsorszám során bemutatják hihetetlen képességeiket, hiszen táncolnak, énekelnek, labdáznak, karikákon ugrálnak át, és még festenek is. Ha szerencsénk van, testközelből is megismerkedhetünk velük. A delfináruim naponta egy alkalom lehetőséget biztosít arra, hogy egy turista, aki elmúlt már 5 éves ússzon a delfinekkel.

Természetesen a hely nem csak nekik biztosít otthont. A delfineken kívül még a vidám és játékos fókákkal is megismerkedhetünk. A mellet pedig, hogy végignézzük milyen mutatványokra is képesek, sokat is tanulhatunk róluk. A Crak Pal Bird Show az egyetlen egzotikus madár show a régióban. A világot jelentő deszkákra 20 madárlép egyszerre. Ne lepődjünk meg, hogyha úgy éreznénk, a szárnycsapásokat közelről halljuk. A madarak ugyanis berepülnek a turisták fölé, valamint a show után akár személyesen is megismerhetjük, ezeket a hihetetlenül intelligens állatokat. Ha szerencsénk van, még be is mutatkozik nekünk, bár azt hiszem, a meleg kézfogás mindenképpen elmarad.

Abban az esetben, ha az állatok mellet más érdekes dolgokat is megtapasztalnánk egy helyen, a Dubai Delfináruim erre is ad lehetőséget.

Dubai egyetlen tükörlabirintusa itt található. A monumentálisnak mondható építmény 10.000 m2. Különleges kialakításának köszönhetően, a látogatóknak igazi kihívás megtalálni a kivezető utat. Ilyen körülmények között megváltozik az érzékelés, így az embereknek még különlegesebb élményben lehet része a túra során, és természetesen minden szögből megnézhetik magukat vagy akár párjukat is.


Ha Dubai-ba látogatunk mindenképpen érdemes ellátogatni erre a fantasztikus helyre, hiszen biztosan egész életünkben emlékezni fogunk egy delfintől kapott csókra, vagy éppen arra az erős fogásra, amikor egy papagáj rászáll a kezünkre.


Kapcsolódó utazások

Forrás:   

Kapcsolódó cikkek



Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások