Győr látnivalói

Ablak a Világra - Utazási magazin


Győr látnivalói
Kapcsolódó utazások

Megye: Győr-Moson-Sopron megye
Régió: Nyugat-Dunántúl
Tájegység: Kisalföld
Lakosság száma: 125 139
Telefon körzetszám: 96


Település bemutatása: 

A közel 130 000 lakosú megyei jogú város észak felől Szlovákiát, nyugatról Ausztriát, délről a Balatont, Keletről pedig Budapestet köti a Kisalföld szívéhez. Központi fekvése már a római korban stratégiai szerepet biztosított a város számára. Ezáltal a város fokozatosan a nyugati irányú kereskedelem központjává vált. Magyarország műemlékekben egyik leggazdagabb városa. A történelmi korokat idéző barokk épületek, templomok, paloták, múzeumok, jellegzetes sarokerkélyek és szűk közök belvárosi sétára invitálják a látogatót. A barangoláshoz csábító hátteret nyújtanak az ódon utcákon meghúzódó kávéházak.

Ajánlott látnivalók: 

-Neobarokk Városháza, Győr egyik legismertebb épülete, a város szimbóluma.
-Virágpiac, Karmelita rendház, ami ma szállodaként üzemel.
-Bécsi kapu tér: a város leghangulatosabb tere a Bécsi kapu tér, legszebb háza az Ott családé volt. A téren található a város egyik legöregebb háza, az Altabak-ház. 
-Karmelita templom: a templom alapkövét 1721-ben helyezték el és 1725-ben szentelték fel
-Kisfaludy Károly szobra: a tér közepén áll feketegránit-talapzaton Mátrai Lajos bronzba öntött munkája
-Vár: A Püspökvár XIII. századi eredetű, a XIV-XV. században kiépített együttese a város legrégibb épülete. Erődrendszere (kastélybástya,
-Sforza-bástya, Fehérvári kapu) a XVI-XVII. században épült. A Sforza-bástya előtti téren állva a méretekből következtethetünk Győr stratégiai fontosságára, a formájából pedig arra, hogy korának legmodernebb vára volt. A sétálóknak oly kedves ágyúk azonban csak hangulatukban és nem időrendileg illenek a bástyákhoz.

-Káptalandomb: Győr legtöbb élményt nyújtó városrésze, itt található a város két legősibb és egyben legjelentősebb műemléke, a Püspökvár és a Bazilika. 
-Bazilika: A székesegyház alapítása Szent István király nevéhez kötődik. Első formájában román stílusban épült a 11. században, ebből a korból csak a templom apszisa (hátsó része) maradt fenn napjainkig. A tatárjárást követően gótikus stílusban épült újjá. 
-Püspökvár: a Káptalandomb egyik maghatározó épületegyüttese a Püspöki Palota, vagy más néven a Püspökvár, az ezeréves győri püspökség székhelye. A könyvtár közel 80 000 kötetes állományában kódexeket, ősnyomtatványokat, régi magyar könyveket és kéziratokat őriznek. Az állandó kiállítások mellett a kincstár időszaki tárlatoknak is helyet ad. 
-Borsos Miklós Múzeum: az egykori püspöki udvarbíró ház 1979 óta ad otthont a modern magyar szobrászat nagy mestere, Borsos Miklós életmű kiállításának.
-Gutenberg tér: a Gutenberg téren áll a győri barokk egyik legszebb műemléke, a Frigyláda szobor, melyet III. Károly király emeltetett 1731-ben.
-Dunakapu tér: a nagy tér Győr forgalmas piacának ad helyet. Közepén a kerek ivókút széljelzője, a vaskakas a város török legendáját őrzi. 

 

-Schwarzenberg-Pálffy-szobor: a tér északi oldalán található szobor azt a két katonát - Schwarzenberg Adolfot és Pálffy Miklóst - ábrázolja, akik azt a rohamot vezették, amellyel sikerült visszafoglalni a várat a töröktől.
-Kreszta-ház: a 17. századi műemlék épületben látható Kovács Margit, győri születésű kerámiaművész (1902-1977) életmű-kiállítása. 
-Aranyhajó-cégér: a Dr. Kovács Pál utca sarkán álló romantikus épületben működik az Aranyhajó-gyógyszertár. Falán tengeri vitorláshajót ábrázoló cégér látható, Schima Bandi győri iparművész alkotása. 10. Széchenyi tér: az egykori Piactér évszázadok óta a város életének fontos színhelye.
-Mária-oszlop: a tér közepén álló emlékművet Kollonich Lipót győri püspök emeltette 1686-ban, Buda töröktől való visszafoglalása emlékére. 
-Bencés épületegyüttes: a város híres temploma, a Loyolai Szent Ignác bencés templom –a bencés rendház és gimnázium közé ékelődve - 1634 és 1641 között épült. 
-Xantus János Múzeum: a múzeumnak Győr egyik legszebb barokk palotája ad otthont. A múzeumépület folyosóján ugyancsak állandó kiállításként tekinthetik meg a látogatók a Magyar Posta Bélyegmúzeumának gyűjteményét.
-Vastuskós ház: nevét a sarokerkélynél látható szögekkel kivert fatörzsről nyerte, mely a XIX. században egy fűszerkereskedés cégére volt. 
-Esterházy-palota: a Széchenyi tér sarkán áll az Esterházy-palota barokk épülete, mely a Városi Művészeti Múzeum központi épülete.
- Czuczor Gergely utca: Győri Nemzeti Színház: az 1978-ban átadott színház a győri városkép meghatározó épülete, sísáncszerű teteje sok helyről látszik. Déli és északi homlokzatát Victor Vasarely op-art alkotásai díszítik.

Múzeumlátogatás:

Xántus János Múzeum - Győri Egyházmegyei Kincstár és Kőtár - Borsos Miklós Állandó Kiállítás - Kovács Margit Állandó Kiállítás - Radnai Gyűjtemény – Esterházy-palota - Állandó Babakiállítás

Séta a Xántus János Állatkertben:

az 1967-ben megnyitott állatkert jelentős megújuláson ment keresztül az elmúlt tíz évben. A kert jelenleg 100 állatfaj több mint 500 egyedét nagy kifutóterületeken, az eredeti életterükhöz hasonló körülmények között mutatja be.

Látogatás a Rába Quelle Fürdőben:

A győri Rába Quelle Fürdő a magyarországi élmény-és termálfürdők közül megjelenésben és szolgáltatásaiban is az egyik legkedvezőbb és legvonzóbb lehetőségeket kínálja látogatóinak. 


Kapcsolódó utazások

Forrás: Kraszkó Diána  

Kapcsolódó cikkek

Gyógyturizmus Magyarországon Az egri gyógyvízről 2010-re sikló visz a Gellérthegyre Szállodafejlesztések Siófokon Debreceni repülőtér Debrecenről röviden Hajdúszoboszló gyógyhelyi fejlesztése Különleges hajóval a madárrezervátumba A harkányi fürdő szomszédságában 4*-os Hotel nyílik Étteremmel bővült a Mecsextrém Park Megkezdődött a „Budapest fürdőváros” név újjáépítése Gyógyfürdőkezelések III.: klimaterápia Wellness ABC: masszázs Wellness ABC: spa Wellness ABC: mi az a wellness? Reneszánsz Panoptikum Megnyílt a szentgotthárdi fürdő Húszéves lett a világ negyedik sakkmúzeuma Nagykarácsony, Mikulásház Challengeland: kaland az egész családnak Karácsony a kastélyban: karácsonyi színek, formák, hangok, ízek, illatok Gyulai Várfürdő:a Dél-alföld legmodernebb, európai színvonalú strand- és gyógyfürdője Magyarország legjobb fürdői I.: Büki Gyógyfürdő Magyarország legjobb fürdői II.: Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Magyarország legjobb fürdői III.: a Tiszaújvárosi strand Magyarország legjobb fürdői: a Miskolctapolcai Barlang és Gyógyfürdő Magyarország legjobb fürdői V.: a Római Strandfürdő Magyarország legjobb fürdői VI.: Gyulai várfürdő Recski Nemzeti Emlékpark Szalma-Kincs-Tár: Nemzetközi Szalmagyűjtemény Krisna-völgy Tapolcai-tavasbarlang Tihanyi Bencés Apátság Nagytétényi Kastélymúzeum Tojásművészeti Kiállítás Majk Kamalduli Remeteség Emlékpont - Fél Évszázad Vásárhelyen Humán Oktatási Központ Szilveszter Itthon Gyula városáról Hajdúszoboszló városáról Amit tudni érdemes Siófokról Zalakarosról röviden Győr látnivalói Egerről röviden Zalakarosi élményfürdő – a családok kedvence Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő - Kehidakustány Keszthely Veszprém Gyenesdiás Visegrád Csopak


Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások