Zakynthos-i kultúra
Ablak a Világra - Utazási magazin
Néhány ősi rom, a templomokban lévő bizánci időszakból származó falfestmények és érmék tanúsítják, a múltban virágzó kultúrát a szigeten. A művészet és az irodalom a 15. századi velencei uralom alatt indult szárnyalásnak. Ezzel szemben a török uralom volt az egyik legborúsabb korszak a szigeten.
A 15. században az emberek kedvelték a verseket és prózákat. Zakynthos jelentősen hozzájárult a görög irodalom és művészet fejlődéséhez.
Az első festmények a bizánci korból származnak, témájuk általában vallásos volt. A kezdetben használt anyagokat és eszközöket, később az olajfesték váltotta fel a 17. században. Ekkor már vászonra alkottak portrékat és perspektivikus rajzokat. A 19. században következett egy újabb nagyobb változás, amikor már nem csak a templomokat díszítették.
A 18. században a művészet egy másik ága is jelentőssé vált. Az ezüstgravírozás és a fából készült szobrok kidolgozottak voltak és templomokban állították ki őket.
A földrengés előtt Zakynthos-ban elegáns épületek álltak és számos templom. A velencei befolyás hatására javultak az utak, és a városi közlekedés korábbi állapotai is az 1800-as években. Számos klasszicista épületet emeltek a barokk és a velencei stílus keveredésének reprezentációjaként. Az 1953-as földrengés és tűzvész hatalmas károkat okozott. Az újjáépítésé során nem mindig sikerült újra teremteni a korábbi épületeket.
A hangszer használat a korábbi időkben a katonai parádékat kísérte. Ez lehetővé tette azt, hogy az emberek intonálták a balladákat a kísérő népi ünnepeket. Annak ellenére, hogy jelentős velencei és krétai hatás is érte a szigetet, a lakók kialakítottak egy zenei formát és egy iskolát az 1800-as évek elején, ezt követően pedig helyet kaptak a kórusok és a klubok. Természetesen az egyházi zenében is felfedezhető a népzene.
Napjainkban az emberek a nyári időszakban elsősorban a turizmusból élnek, míg télen a mezőgazdaság lép előre. A legfontosabb termények az olívaolaj, a szőlő, a citrusok, és a mazsolaszőlő. A turizmusnak köszönhetően a kézművesség előtérbe került, de praktikus formában, mint például a szőnyeg a hímzés vagy a ruha. Turisták az északi részen megtalálhatják ezeket a jellegzetes termékeket.
Forrás: