Ásó, kapa, bazi nagy görög lagzi

Ablak a Világra - Utazási magazin


Ásó, kapa, bazi nagy görög lagzi
Kapcsolódó utazások

 Egy külföldi fejében Görögország úgy jelenik meg, mint egy álomország; csodás tájakkal és gazdag történelmi értékekkel. De tudnunk kell, nem csak ebben áll az egyedisége. A görög kultúra mely évszázadokon keresztül fejlődött, még ma is nagy szerepet játszik az emberek mindennapi életében. A házassági ceremónia az, mely leginkább bemutatja a görög örökség egyediségét és báját.

Annak ellenére, hogy a házassági szokások sokat fejlődtek és alakultak az idők során, a ceremónia alaptradíciói mindmáig ugyan azok maradtak. Mivel az ország vezető vallása a keleti ortodox kereszténység, ezért a házasságkötés a legtöbb esetben egy ortodox templomban, esetleg a városházán történik.

Miután végre elérkezik a nagy nap és döntenek, hogy házasságra lépnek egymással – anélkül, hogy az 1950-es évekig szükséges kerítőnő összehozta volna a családot és a házasulandókat – a pár koumparos-t és koumpara-t választ, akik segítenek majd nekik az előkészületekben. Három nappal az esküvő előtt a család tart egy látogatást a pár eljövendő közös otthonában, ahol megvetik a hitvesi ágyat is. Az ágynak nagy szerepe van; a csalás és a barátok virágszirmokat és pénzt szórnak az ágyra, így kívánva virágzó és gazdag életet. Sok esetben egy kisbabát is meghempergetnek az ágyban – lehetőleg kisfiút, mert akkor az első gyermek is fiú lesz – a termékenység szimbólumaként.

A templomban az egyik legszebb pillanat, mikor a fiatal párt megkoronázzák. Ekkor a pap a fejükre helyezi a stefana nevű, vékony virágokból font kis koszorút, amit hátul egy fehér selyemszalag köt össze, hogy szimbolizálja férj és feleség összetartozását, az ő saját királyságukat. Ekkor már hivatalosan is egy párnak számítanak. Az áldások és az áldozás után az újdonsült pár háromszor megkerüli az oltárt, ezzel megtéve az első lépéseket, mint férj és feleség.

Bár régi szokás, mostanában mégis egyre többen nyúlnak vissza hozzá és használják ki, hogy a Mamma Mia! című filmben ismét szerepet kapott a szamaragolás. A friss házasok, szépen feldíszített szamarakon vonulnak végig a városon, hogy mindenkivel megoszthassák örömüket. Ma már ritka az olyan ceremónia ahol a pár ne használná ki ezt a lehetőséget, háttérben az igéző görög vidékkel.


Kapcsolódó utazások

Forrás:   

Kapcsolódó cikkek

Makrigialos, a zsúfoltságtól mentes görög nyaralóhely All inclusive, azaz minden mi szem, szájnak ingere! Kefalonia régen és ma Görögország legnépszerűbb nevezetességei Görögország legnépszerűbb szállodái Chalkidiki-félsziget: Poszeidon háromágú szigonya Kefalonia: szépet kerestünk, de gyönyörűt találtunk! Nemzetek konyhája: görög receptek I. Nemzetek konyhája: görög receptek II. Nemzetek konyhája: görög receptek III. Étkezés Görögországban Dél-Kréta, illata akár Afrikáé A görög kávéház Kalymnos, a természet ereje művészetet alkot Olajfa és olajbogyók Skopelos, a Mamma Mia! film forgatásának helyszíne Az egyik legfinomabb görög édesség Mennyei freskók és pazar villák – Symi Gyros, a világhódító szendvics Ásó, kapa, bazi nagy görög lagzi Szkopelos - Az év minden napjára egy esküvő 4 ok, amiért Zakynthos-on kellene nyaralnod TOP 10 dolog, amit ne hagyj ki, ha Zakynthos-on jársz Top 10 görög étel, amit muszáj kipróbálni Zakynthos-i kultúra Zakynthos-i Nemzeti Tengeri Park Vásárolgatás és hagyományos termékek Nyaralás Görögországban: mit és hogyan válasszak? 8 elengedhetetlen alkalmazás családos tengerparti vakációhoz Top 5 úti cél Krétán Top 10 étel, amit ki kell próbálnod Görögországban Csodálatos beszámoló Korfuról TOP 5 KEDVENC ÉTELÜNK ÉS ITALUNK, AMIT MUSZÁJ KIPRÓBÁLNOD, HA GÖRÖGORSZÁGBAN NYARALSZ Mi a különbség az all inclusive és az ultra all inclusive ellátások között?


Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások