Mennyei freskók és pazar villák – Symi

Ablak a Világra - Utazási magazin


Mennyei freskók és pazar villák – Symi
Kapcsolódó utazások

Rodosz és a török partok között, egyórányi hajóútra fekszik a festői, hangulatos kis sziget, Symi. Nevezetessége a Panormitis kolostor, melynek belsejében értékes freskók, illetve ikonosztáz rejtőzik, amit 15 évig készített egy fafaragó mester. Augusztus 15-én, a sziget védőszentjének ünnepén nemcsak a környék szigeteiről, de Görögország legtávolabbi pontjáról is érkeznek ide zarándokok.

Kissé furcsa látványt nyújtanak, amikor a kikötőbe érkezve tömegesen vonulnak a templom felé, kezükben seprűt tartva, hogy jelképesen "megtisztuljanak". Ha egész véletlenül idetévedünk, mindenképpen csodáljuk meg ezt az eldugott gyöngyszemet; a mennyei freskókat, az ezüsttel díszített kolostort, gyönyörködjünk a templomudvarból látható panorámában, és vásároljunk egy szerzetesek által készített, isteni péksüteményt is. Aztán hajózunk tovább Symi kozmopolita fővárosába.

A patkó alakú kikötőből fantasztikus látványt nyújtanak a különböző színekben pompázó, kétszintes, neoklasszicista stílusban épült, apró házacskák. Az épületek belsejét a tengerből gyűjtött, fehér és fekete, ovális kavicsokból kirakott vitorlás hajókkal, horgonyokkal, meandrosz (görög minta) motívumokkal díszítették.

A kozmopolita szigetlakók olyannyira kedvelték a tündöklést, olyan nagy hatással volt rájuk az európai és az athéni neoklasszicista építészet, hogy pénzt nem sajnálva a legjobb minőségű anyagokat hozatták villáikhoz: penteliko-ni és paroszi márványt, trieszti faanyagot, Marseille-i cserepet, Nisszirosz szigetéről porcelánt, Szantoriniről pedig vulkanikus földet. Ha szerencsénk van, talán még be is kukkanthatunk egyikbe-másikba.


Kapcsolódó utazások

Forrás:   

Kapcsolódó cikkek

Makrigialos, a zsúfoltságtól mentes görög nyaralóhely All inclusive, azaz minden mi szem, szájnak ingere! Kefalonia régen és ma Görögország legnépszerűbb nevezetességei Görögország legnépszerűbb szállodái Chalkidiki-félsziget: Poszeidon háromágú szigonya Kefalonia: szépet kerestünk, de gyönyörűt találtunk! Nemzetek konyhája: görög receptek I. Nemzetek konyhája: görög receptek II. Nemzetek konyhája: görög receptek III. Étkezés Görögországban Dél-Kréta, illata akár Afrikáé A görög kávéház Kalymnos, a természet ereje művészetet alkot Olajfa és olajbogyók Skopelos, a Mamma Mia! film forgatásának helyszíne Az egyik legfinomabb görög édesség Mennyei freskók és pazar villák – Symi Gyros, a világhódító szendvics Ásó, kapa, bazi nagy görög lagzi Szkopelos - Az év minden napjára egy esküvő 4 ok, amiért Zakynthos-on kellene nyaralnod TOP 10 dolog, amit ne hagyj ki, ha Zakynthos-on jársz Top 10 görög étel, amit muszáj kipróbálni Zakynthos-i kultúra Zakynthos-i Nemzeti Tengeri Park Vásárolgatás és hagyományos termékek Nyaralás Görögországban: mit és hogyan válasszak? 8 elengedhetetlen alkalmazás családos tengerparti vakációhoz Top 5 úti cél Krétán Top 10 étel, amit ki kell próbálnod Görögországban Csodálatos beszámoló Korfuról TOP 5 KEDVENC ÉTELÜNK ÉS ITALUNK, AMIT MUSZÁJ KIPRÓBÁLNOD, HA GÖRÖGORSZÁGBAN NYARALSZ Mi a különbség az all inclusive és az ultra all inclusive ellátások között?


Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások