Olajfa és olajbogyók

Az első olajfa-ligetek még i.e. 700-ban lettek kialakítva. Az olajfa egy örökzöld, ellenálló, hosszúéletű fa, talán ezért is hívják „örök fának.
Az oliva képes nagyon szerény, előnytelen körülmények közt élni. Gyökerei a föld legmélyebb részeiből tudnak hosszú távon táplálkozni. Az oliva fája viszont nagyon lágy, gyönyörű tárgyakat készítenek belőle.

Az olajfa szűken összefügg a görög mitológiával. A monda szerint az első olajfát a bölcsesség és a harc istennője - Athéné ültette el az athéni akropoliszon. A görögök számára az olajfa a béke, a bőség és a dicsőség szimbóluma. Az olajfa ágaiból fonott korona díszítette az olimpiai játékok győzteseinek fejét. Az olajbogyók szürete, a gazdag termés és ennek ünneplése sok ókori amforán, vázán, versekben, énekekben van jelen.

Homérosz az oliva olajat „folyékony aranynak nevezte el. Az ókori Görögországban az atléták rituálisan kenték be vele egész testüket. Az oliva olaj nem csak a megélhetés forrása, de a görögök számára a jó egészség és az erő garanciája is. Később, a hosszú török uralom alatt sokszor oliva olajjal fizettek adókat. A második világhaborút többen az olajbogyók és oliva olaj tartalékuknak köszönhetően élték túl.

Görögország legnagyobb területén jó termékeny föld csak néhány helyen található. Az olajfa viszont megél a szinte terméketlen földön is. Talán ezért bukkan fel ez a fa szinte mindenütt. Például Leszbos szigetén, ahol kb. 11 millió fa van napjainkban. Az oliva olajért a termesztők nagyon alacsony árat kapnak nem lehet belőle meggazdagodni. Az oliva olaj már nálunk is nagy népszerűségnek örvend. Az ember szervezetére gyarakorolt pozitív hatásokról számtalan tanulmány készült.

Pici, közepes, nagy, zöld vagy fekete olajbogyókat ismerünk. Az olajbogyókat szüret után rögtön konzerválják, mert nyers állapotban nem fogyaszthatóak. Némely fajtából csak olajat lehet készíteni, mások viszont kizárólag közvetlen fogyasztásra alkamasak. Talán a leghíresebbek a kalamatai olajbogyók fényes, vöröses héjuk, mandula formájuk van és vörös borból készült ecetben konzerválják őket. A jón-olajbogyók nagyok és zöldek. A krétai bogyók picik, ízük édeskés. A Thassos szigeti olajbogyókat sós lébe rakják, karakteres ízük van.    

Az olajbogyók szürete a konkrét fajtától függően október közepétől február végéig tart. Igen nehéz, megeröltető fizikai munkáról van szó, mely pirkadattól alkonyatig tart. Viszont az emberek nagyon szívesen végzik, mert a „természet kincseit“ szedik össze, melyek sokszor megélhetésük egyetlen forrása. Talán ezért is van mindig jó kedv a szüreteken. Először hatalmas hálókat terítenek a fák alá. Három szüretelési technika létezik. A legkorszerűbb egy elektromos műszerrel működik, melyhez akumulátor tartozik és széles szíjak. Ezeket a fa törzsére rakják. Az elektromos energia lerázza a bogyókat a hálóba.

A másik hagyományos módszer az emberi erőt használja, hosszú vesszőkkel verik az ágakat. Mindkét módszer hatásos, de a fának megerőltető. A harmadik módszer kímélő és hatásos is egyben. gereblyéhez vagy egy hatalmas fésűhöz hasonló szerszámot használnak, mellyel egyszerűen „megfésülik a fákat. A földre (a hálóba) esett bogyókat majd egyenként fel kell szedni és kosarakba rakni. Végül a termést minden gazda személyesen szállítja a helyi olaj présbe (eleotrivio). Itt mindig egy rögtönzött közös vacsora alakul, amíg arra várnak, mikor kerül az ő termésük sorra. Az egyik gazda sajtot hoz, másik húst, a harmadik bort, stb. Kenyerüket egyenesen a présből csöpögő olajjal eszik. Beszélgetnek, szórakoznak, miközben véget ér egy fárasztó, de sikeres munkanap.