Petra romvárosa

Ablak a Világra - Utazási magazin


Petra romvárosa
Kapcsolódó utazások

A romváros, amely 1985-ben kapott kulturális világörökségi státuszt, és Steven Spielberg nagy sikerű kalandfilmsorozatának harmadik részével, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című epizóddal vált ismertté. Petra mára Jordánia legnépszerűbb turistacélpontjává vált.

A rejtélyes város Kr. e. 5. és az Kr. u. 3. század között fontos kereskedelmi csomópont volt. Gazdag kereskedőváros lehetett, itt futhatott össze több kereskedelmi útvonal. Gazdasági jelentősége a rómaiak hódítása után kezdett hanyatlani, és Kr. u. 700 környékén szinte már romokban hevert. Az egykori nabateus központ, Petra sokáig rejtve volt a nyugati civilizáció kutató pillantásai elől. Csak 1812 óta ismerjük, amikor is Johann Burckhardt svájci utazó egyszerű arab pásztornak öltözve bejutott a városba, és hírül vitte rabul ejtő szépségét. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak.

A városban mintegy 800 történelmi emlékmű van. Az itt található, kőzetbe vájt épületek többsége halotti szertartások helyszínéül, illetve lakóházként szolgált. Építőik, a nabateusok híresek voltak technikai tudásukról: nem csupán csodálatos házakat faragtak a sziklákba, hanem tökéletes kiszolgáló berendezésekről is gondoskodtak. A város alatt hatalmas tározók húzódtak, s bonyolult csatornarendszer biztosította az itt élők vízellátását. 

Petra látnivalói közé tartozik a Vadi Musza (Mózes völgye) - ahol 34 monumentális és 600 egyszerűbb sírt, továbbá sziklába vájt lakóházak és oszlopos szabadtéri szentélyek, áldozati helyek romjai találhatók -, a Dzsin sziklák, Obeliszk Sír és a Triklinium. IV. Aretasz (8–40) uralkodása idején épült a Főtemplom (Kaszr Bint el-Faraún) a városközpont legimpozánsabb épülete. A városba vezető mély és szűk Szik szurdok, mely 1600 méter hosszú, egyes helyeken mindössze 2 méter széles, meredek falai pedig 80-90 méter magasak, így a látogatók is csak gyalog, esetleg ló-, vagy teveháton juthatnak el ide. A Szik szurdok végénél áll a leghíresebb petrai építmény, a 40 méter magas, 25 méter széles hellenisztikus stílusú Haznet al-Faraún, azaz a „Fáraó kincstára”, impozáns, színpadi díszletre emlékeztető homlokzatával. Petra színházában összesen 3000 néző foglalhatott helyet, a görög stílusban épült Palotasírok homlokzatát pedig 42 méter magas oszlopok díszítik.

A sziklába vájt emlékek sokat elárulnak a régmúlt világról, de a titok fedte város ma is őrzi rejtélyeit.


Kapcsolódó utazások

Forrás: Az Utazó magazin  

Kapcsolódó cikkek



Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások
|[REM_CODE]|