Rab-sziget és a híres homokos strand

Ablak a Világra - Utazási magazin


Rab-sziget és a híres homokos strand
Kapcsolódó utazások

Évről évre többeket ejt rabul a türkiz megannyi árnyalatában pompázó Adria és varázslatos partvidéke, ahol ráadásul a csodálatos környezeti adottság már egyre több helyen párosul minőségi kiszolgálással is.

Ha Rab-sziget, akkor Lopar – vágják rá a legtöbben. Ott található ugyanis Horvátország egyik legnagyobb homokos tengerpartja. A homokos part eleve családbaráttá teszi Lopart, ám talán ennél is fontosabb, hogy az öbölben rendkívül lassan mélyül a víz, leginkább a Balaton déli partjára hasonlítható a hely, miközben persze a sós tengervíz itt is kristálytiszta. Ráadásul még az akár 3-4 éves gyerekek is biztonsággal fürödhetnek. A kicsit nagyobbak számára pedig remek élmény lehet gumicsónakkal, vízibiciklivel vagy úszva megközelíteni a parttal szemben négy-ötszáz méterre lévő, Teknős-páncélra emlékeztető szigetet. A táv csalóka: sokáig leér a felnőttek lába, mély vízben talán csak száz métert kell előrejutni. Az apró lakatlan sziget bejárása izgalmas kaland lehet a gyerekeknek.

Persze a parton is van mit csinálni. Rabon sok helyen lehet például bringát kölcsönözni, amit érdemes is kihasználni, hiszen az erdőkön keresztül már-már érintetlen partszakaszokra lehet eljutni. Akár bringával, akár gyalog érdemes felmenni a Rab-sziget legmagasabb pontjára, a 408 méteres Kamenjakra, ahonnan elképesztő panoráma tárul a kirándulók elé. Ha pedig befizetünk egy hajókirándulásra, a Rabon túl a környező apróbb szigeteket, öblöket is megcsodálhatjuk. Az egyik legérdekesebb hajós túra a meztelen szigetként is ismert Goli Otokra viszi a turistákat. Az egykori börtönszigeten – neve onnan ered, hogy északi része teljesen kopár, és déli felén is kevés a növényzet – ma is megtekinthető a börtön épülete, ahová az Osztrák–Magyar Monarchia hatóságai az első világháború idején orosz hadifoglyokat szállítottak, később pedig köztörvényes bűnözőket őriztek, egészen 1988-ig.

És persze mindenképp fel kell fedezni a 93 négyzetkilométer területű Rab névadó fővárosát, ahol a sziget legtöbb látnivalója is található. Rab város jellegzetessége az óvárost körülölelő fal és a piros cseréptetős lakóházak fölé emelkedő négy harangtorony, amelyek közül kettőbe fel is mehetünk, hogy onnan is megcsodáljuk a tengerre nyíló páratlan kilátást. Rab városban számos templom is található, köztük a 11. századból származó Szent Mária templom, amely valójában az egykori templom helyén épült, amelyből néhány anyagot fel is használtak ennek megépítéséhez. A Szent János templom a legrégebbi - a 6. vagy 7. századból -, és a Szent András templom a sziget legrégebbi harangtornyával 1181-ben épült. A Rab városon átvezető középső utca (Srednja ulica) néhány jól megőrzött 15. századi épületet is tartalmaz. Érdemes benézni a város központjában lévő halpiacra, ahol a tengeri „herkentyűk” egészen elképesztő kínálatával várják a turistákat a helyi halászok. És egy tipp: az eladókat érdemes kifaggatni, mert szívesen elmondják, melyik halat hogyan tudja maga a turista is kiválóan elkészíteni grillen.


Kapcsolódó utazások

Forrás: Az Utazó magazin  



Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások