Tana Toraja - 2. nap: Temetési szertartás
14302 megtekintéskarcsika (368) beszámolója
Értékelés:
0 pont
Téma:
Utazás időpontja:
2015.02.26 - 2015.02.26
Rantepao, Indonézia, Toraja, Sulawesi
Tana Toraja - 2. nap: Temetési szertartás beszámoló
karcsika (368) beszámolója
Rantepao, Indonézia, Toraja, Sulawesi
Ide is egy másfél órát mentünk, megint csak fantasztikus tájon keresztül. A guide-ot követtük, fogalmunk sem volt, hogy merre járunk.
Pont amikor megérkeztünk lemerült a fényképezőgépem akkumulátora. persze most kivételesen egy telefon sem volt nálunk, ezért a laptopon lévő 12 éves képeket töltöm fel illusztrációnak.
Szóval mi is az a temetési szertartás. Amikor egy toraja ember meghal, egy koporsóba teszik, megsiratják, de nem temetik el. A holttest rendszerint a házzal szemközti magtárba kerül és várja, hogy rendes szertartás keretében elbúcsúztassák. Néha nagyon sokáig vár, mert a szertartás roppant költséges, a családnak össze kell szednie a pénzt. 12 éve jártunk egy szertartások, ahol a néni addigra már 20 éve halott volt. A szertartás megtartásáig a halott lelke ott bolyog az élők között, és csak a szertartás végével indul el hosszú útjára a másvilágba. Mivel az út nagyon hosszú és nagyon fáradtságos, a temetésen leölt állatok, de leginkább a bivalyok segítik az úton, az ő erejük kell a célhoz éréshez.
Korábban a házszentelőn szó volt róla, hogy addig nem lehet vidám szertartást - esküvőt vagy házszentelőt tartani -, amíg az összes szomorú szertartást - temetés le nem zajlott.
A felső kasztbeli családoknál tehát legalább egy bivaly leölése kötelező, de nem ritka a 10-20 sem. A nagyon régen halott néni temetésén állítólag száznál is több bivalyt és ezernél több disznót vágtak.
Leölt állatokat ott helyben szétdarabolják és azonnal meg is eszik, vagy szétosztják a húst. A toraják állítólag csak a rizsaratás utáni temetési szezonban esznek húst, akkor viszont úgy tűnik, hogy rengeteget, mert hihetetlen számú állat kerül feláldozásra.
A túlzásba vitt áldozatok sokszor vezettek családok elszegényedéséhez. Már a holland időkben is pénzbeli adót vetettek ki a temetésen mészáros kés alá került állatok után, hogy egy kicsit visszaszorítsák a pazarlást. Most is láttunk adófizető bódét a szertatáson.
Most egy kisebb szertartásra érkeztünk. Egy katona volt a halott, a család és a katona társak voltak a vendégek, kb. százan. A temetés sokkal fontosabb esemény, mint a házszentelő; a házavatóra sima utcai ruhában érkeztek, a temetésen mindenki fektében, vagy a legszebb ruhájában van, a nők a legszebb ékszereikben. Valamivel dél után értünk oda, pont amikor az ebéd is kezdődött.
Furcsa módon a szertartásokon imádják a turistákat. Nem állítom, hogy teljes figyelem középpontjában voltunk, de azonnal volt valaki, aki behívott és leültetett az egyik pavilonban. A szertartásokra külön fesztivál pavilonok épülnek a vendégek leültetésére, bambuszból. (Tana Toraja tele van ottfelejtett ünnepi épületekkel). Kérdeztük is Nicolast, hogy nem zavaró-e, hogy egyszer csak jön valaki egy olyan belsőséges eseményre, mint egy halott búcsúztató, és se szó se beszéd beül az ünnepségre. Nekünk ez persze furi, különösen az lehet a július augusztusi szertartás szezonban, amikor turista buszokkal hordják a viselkedni nem tudó turistákat a szertartásokra. Nicolas azt válaszolta, hogy nincs gond, mert olyankor ők is tájékozódnak és nem viszik az ügyfeleket olyan helyre, ahol már nagyon sokan vannak. Ez a válasz persze nem válasz az alap kérdésre, de rávilágít néhány dologra: egyrészről szinte biztosan nem zavarja őket, másrészről fel sem merül, hogy az idegenek zavarnának, mert Nicolas nem is értette a kérdést.
Toraják egyik kultikus kajája pa-piong nevű étel, 12 éve minden szertartások ez volt a menü. A durván feldarabolt húst összekeverik egy helyi, spenótszerű növény levelével, beletöltik bambuszokba, a zöld bambuszokat nekitámasztják a tűznek és addig főzik, amíg a bambusz szinte át nem ég. Jó két óra alatt készül el, és nagyon finom. Sajnos itt nem pa-piong készült, hanem satay (pálcikákon grillezett zöldség és hús), persze nagyon finom ez is, de pa-piongra voltunk készülve.
Az ebéd alatt végig a halott érdemeit sorolták a hangosbemondóban. Mire mi is befejeztük az ebédet valami történt, mert a vendégek nagy része hirtelen felpattant és elment. Nem annyira értettük mi van, Nicolas is elpályázott valahová.
Nem volt történés, ezért Ákival bevetettük magunkat falu melletti dzsungelbe növényeket, rovarokat nézni és kipróbálni Ákos Rantepaoban vásárolt toraja kését. Egyszer csak Nicolas rohant, hogy menjünk nagyon gyorsan, mert valami fontos történik. Nem értettem, hogy mi van, ezért rohantunk. Pont, amikor a vendég pavilonok közé értünk akkor vágták el egy bivaly torkát. Az állat elszakította magát a póznáról, amire kikötötte magát és elkezdett felénk futni. A torka fültől fülig át volt tövig, ömlött belőle a vér. Egyszerre próbáltam Ákit eltakarni, hogy ne lássa a fröcskölő vért és a haláltusázó állatot, és elrángatni legalább 500 kilós bivaly útjából .Alig sikerült félreugrani, az bivaly pont ott esett össze, ahol két másodperccel korábban álltunk. Erre én sem voltam felkészülve. Amikor már egy kicsit lenyugodtak a kedélyek kérdeztem is Ákit, hogy nem ijedt-e meg nagyon, illetve nem érintette-e rosszul, hogy meghalni kellett látnia egy ezerszer lecukizott jószágot. Azt mondta, hogy egyáltalán nem rázta meg az esemény.
A leölt bivalyt ott, ahová esett megnyúzták és darabokra szedték. (Mondjuk nem is lehetett volna sokáig cipelni, mert hatalmas volt).
Ez után nem maradtunk sokáig. 1/2 3 felé lehetett délután, visszamentük a motorokhoz, megkértük Nicolast, hogy mutasson meg egy látnivalót a környéken, és elindultunk vissza Rantepaoba.
Amikor korábban itt voltunk minden remekül ki volt táblázva és könnyű volt megtalálni. Mostanra a kitáblázás eltűnt, szerintem azért, hogy csak guide-dal lehessen bármit megtalálni. A falu, ahová mentünk szintén fontos látnivaló, de vezető nélkül lehetetlen megtalálni. A falu érdekességét a hatalmas tonkomanok rendhagyó, katonákat, európai embereket, tankokat ábrázoló faragásokkal, illetve a falu határában székelő, 30 centis növényevő denevér kolónia adja.
Visszamentünk a szállodába,kicsit sétáltunk Rantepaoban a piac körül, majd átmentünk a szomszédos utcai ikat (sulawesi szőttes) boltba és műterembe. Az ikatok kézzel készülnek, ölben tartott szövő kereveten, A különlegességük, hogy nem a keresztszálakat váltogatva szövik a mintát, hanem a vetőszálakat festik 2-3 színre, a keresztszálakat, pedig rejtettre szövik (pont fordítva, mint bárhol máshol a világon). A vetőszálak festése adja, hogy az ikat minták mindig kicsit elkenődnek az alsó és felső kontúrjuk mentén.
Az ikat boltban voltunk, amikor elkezdett esni az eső. Az utca túl felére sem lehetett átlátni, annyira esett. A gyerekek persze visítottak örömükben. Az egyenlítőhöz közel vagyunk, az eső itt tényleg meleg.
Tegnap az egyik szállodában megrendeltük a pa-piongot, de sajnos nem volt igazán jó.