Volt némi elmaradásom alvásban, 23 óra körüli utazás és még 10 óra katmandui program után simán aludtam 11 órát. Időmegtakarítás okán taxival mentem Patanba, a Katmandu-völgy három híres városa közül a másodikba. A 300 rúpia díj kevesebb, mint 1000 forintnak felel meg, és tekintettel arra, hogy csak egy napom van, azaz szorít az idő, simán nyereséges az egyébként több, mint egy órás buszozáshoz viszonyítva.
A mai nap szinte teljes egészében a Patan Múzeumban telt. Tavaly hosszabban írtam róla, hogy bizony ezzel kellett volna kezdeni, és akkor sokkal közelebb lehettem volna mindenhez, amit csak láttam. Nem akarok hosszabb fejtegetésbe bocsátkozni, hogy mennyire más a világ itt, és mennyire nehéz megérteni bármit is, még ha komolyan felkészültnek és kiműveltnek tartjuk is magunkat. Más és nehéz. A ismeretanyag fehér foltjainak satírozgatásához tavaly remek megoldásnak találtatott a Patan Múzeum. Nem esett jól, amikor kiderült, hogy törölték a 27-i járatot Isztambul és Új Delhi között és egy nappal korábban kell jönnöm, de így legalább lehetővé vált újra eljönnöm.
Úgyamúgy a Patan Múzeumot az egyik legjobb ázsiai múzeumnak tartják. Igazi mini egyetem buddhista és hindu mitológiából, panteonból, ikonográfiából, és remek bevezető a nepáli (hindu és buddhista) kultúrához. Aprólékos, máshol fellelhetetlen leírásokkal az istenekről: kik ők, mi a feladatuk, melyez az attribútumaik, ami alapján fel lehet ismerni őket (pl. Síva jegyei a háromágú szigony,a félhold, a kétfenekű dob,a nyaklánc és a füles vizeskanna. Ha egy olyan szobrot, képet látunk, ahol ezek tetszőleges válogatásban vannak az alap kezében, akkor az Síva valamelyik alakját ábrázolja.) A kiállítás gondosan átveszi a hindu, védikus és buddhista panteont, a főistenekkel, alistenekkel, (buddhisták esetén a bodhiszatvákal) , különböző megjelenésekkel. Nagyon nehéz anyag- legalábbis beavatatlanként- de sokat segít, hogy megértsük mit is látunk.
A múzeumot egy osztrák régész hozta létre, éppen azzal a célzattal, hogy akik az európai, amerikai világból ide kerülnek kicsit bennfentesebbek legyenek azzal a rengeteg mindennel, amit a Katmandu-völgyben találni lehet. És mondhatom nagyon jó munkát végeztek.
Vicces módon a múzeumban teljesen szabad fényképezi, mégis alig van valami kép, ismertető, vagy bármi az interneten. És ami furcsa, az amazon.com-on csak egy könyvet találtam a múzeumról, az is csak arról szól, hogy hogyan lett egy lerohadt, oszlásnak indult épületből a kapu Ázsia művészetére. Az idén aztán alaposan éltem a lehetőséggel és sok száz képet készítettem.
Este bementem abba a thanka boltba, ahol tavaly egy képet vásároltam, hogy a meglepően ismeret-gazdag tulaj mondjon néhány szót az én képemről. Rám ugyan nem emlékezett, de a képre, amit vettem tőle nagyon is. Még azt is megmondta, hogy hol van rajta icipici sérülés. És nagyon hosszú, nagyon részletes leírást adott a kép egyes részleteiről, jelentéséről, szimbólumairól. Alig győztem jegyzetelni. Módom volt hasznosítania múzeumban tanultakat és meglepni a boltost, ugyanis még emlékeztem az egyes kéztartások jelentésére. Közben sötét lett, Katmanduban nincs mindig áram (azt is mondhatnám, hogy alig van valamikor: napi 16 órán át van áramszünet). Ültünk a korom sötét boltban, bőszen jegyzeteltem valamiről, aminek a java részéről nem is hallottam korábban. Misztikus élmény.
A tervezettel ellentétben nem sikerült ma kijutnom Bodnathba, a hatalmas sztúpához, de nem is feltétlenül kell mindennek megtörténnie egyszerre.