Vásárlás Nepálban II.
25095 megtekintéskarcsika (368) beszámolója
Értékelés:
0 pont
Téma:
Utazás időpontja:
2011.03.07 - 2011.03.07
Kathmandu, Nepál
Vásárlás Nepálban II. beszámoló
karcsika (368) beszámolója
Kathmandu, Nepál
Szobrok
--------
Bármerre járunk Nepálban hihetetlen mennyiségű fém szobrot lehet látni az utcákon, templomokban, középületekben, és mindenütt, ahová csak szobrot lehet elhelyezni. Általános tulajdonságuk, hogy igen alapos mesterségbeli tudásról árulkodnak. Gyönyörűen kidolgozottak és megmunkáltak. Mivel nagyon sok van belőlük, ezért jelentős méretű ipart feltételez az előállításuk.
Nepálban Patan a fém öntészet központja, sok száz éve. A Patan Múzeumban igen részletes magyarázat található a fém öntészetről és a szoborkészítő iparról.
Nyilván itt sincs felső határ az álmokban és az árakban, a Thammel szobor-szaküzleteiben luxuskategóriás szobrokat is lehet beszerezni, de a turista gagyinak szánt aranyozott (gondolom bronz) szobrok is meglehetősen korrekt minőségnek tűntek. Nagyságrendekkel jobbak, mint az otthoni távol-keleti boltokban található cuccmákok. (Úgy általában elmondható, hogy itt még nem nyert teret a kínai turista vacak - mondjuk Egyiptommal ellentétben, ahol a fáraó szoborból is csak kínai gyártmányt találni ma már.) A minőségnek persze ára van, egy nepáli buddhista istenekre szakosodott boltban Thammelben egy 30 cm körüli (jó másfél kg), táncoló, félelmetes arcát mutató isten szobra gyönyörűen kidolgozva, cizellálva és aranyozva, rengeteg részlettel 400 EUR környékéről indul (mármint alkuban). A korrekt turista tömegtermék bárhol hozzáférhető, egy 15-18 cm-es ülő Buddha szobor 1500 Rs-ért (4500 Ft) elhozható.
Ha nincs túlsúly gondunk a repülőn nagyon is értelmezhető ötlet szobro(cská)t vásárolni. Nem hinném, hogy valakinek is a közelébe kerülne olyan szobor, ami több mint néhány hete vette fel jelenlegi alakját. Nyilván senki nem ad jelentősebb hitelt az utcai árusok ezzel ellentétes esküdözésének, alapból, reflexszerűen minden olajos füstbe dugnak, hogy antiknak látsszon. Ha ne adj' isten mégis ilyesmi akadna az utunkban és az árat sikerült elmozdítani a 100.000 euro körüli kezdő összegről számolni kell vele, hogy jelentős problémával fogunk találkozni a reptéren, a határőrizeti szervek kiemelt feladata, hogy az antik tárgyak ne disszidáljanak az országból.
Fafaragványok, álarcok
-----------------------
A nepáli ünnepek, események fontos szereplői az maszkot, parókát, jelmezt viselő alakok, táncosok. (Lsd Patanról szóló beszámolómat és a hozzá csatolt képgalériát). A három Kathmandu-völgyi városból Bhaktapur volt hivatva ezekhez a kellékeket szolgáltatni. Úgy általában a fafaragás központja Bakthapur, itt készülnek az épületeken is használt frízek, faragványok.
Ugyanaz igaz a faszobrokra, faragványokra, mint minden más régiségnek tűnő dologra: nem túl valószínű, hogy igazi régiséget lehetne találni. A fa maszkokat szintén alapértelmezetten olajon füstbe rakják, amitől nagyon mocskos lesz és ragad. De mondjuk legalább azonnal kiderül, hogy turpisság van a dologban. Megint csak hagy traktáljak saját tapasztalattal. Egy régiség boltban a falon lógtak maszkok, az egyik szép, és mocskos. Kérdeztem mennyi az ára, mondták 4500, mert nagyon régi. Biztosan vagy száz éves (de lehet ezer is). Levették a falról a belseje nem ragadt, és nem volt mocskos. Kérdezem, hogy hogyan használták ezt sok ezer éve. Hát egy zsinórral rögzítették. Oóóó. Nincs lyuk a zsinórnak, csak egy menetes szem van, hogy falra lehessen akasztani. Mutatom, hogy ez sok fülre még nem volt applikálva. Ja, tényleg azt, amire gondolt, az nagyon hasonló volt, de a múlt héten eladták 10.000 Rs-ért, ez tényleg csak másolat. 1500 Rs-ért már vihetem is.
Álarcot hasonló körítéssel nagyon sok helyen árulnak. Szebbnél szebbek és remek minőségűek. Én személy szerint nem láttam igazi vacakot. Azt nem tudom még, hogy az enyémekről mivel szedem le a ragadós antikolást.
Ékszerek
----------
Talán a legmasszívabb téma lehetne, de mégsem az. Nepálban nem ötvözik az aranyat, hanem tisztán 24 karátos formában használják fel. A 24 karátos arany pedig nagyon sárga, európai értelemben egy kicsit sem szép. Nem mutatnak jól benne a kövek, és valószínűleg nem is túl praktikus. Nepálban szerencsehozó szerepet tulajdonítanak a tiszta aranynak, ezért a nők ilyet szeretnek hordani magukon. 18 karátos vagy fehér aranyat csak külön rendelésre lehet beszerezni. Igaz a külön rendelésre készült ékszer nem ördögtől való, sőt. Az ékszerészek tartanak ugye készletet, de számos helyen láttam, hogy a kuncsaftok inkább lerajzolták elmagyarázták, hogy mit szeretnének, mint a készet vették meg. Az ékszerészeknél jelentős készlet csiszolt kő, faragott korall miegymás van, és abból rendelésre megcsinálnak bármit.
És a bármit szó szerint kell érteni. Olyan finom ötvösmunkákat, mint Nepálban szerintem még soha nem láttam. Eddig azt hittem, hogy a legszebb ékszerek Svájcban készülnek, de önkritikát kell, hogy gyakoroljak. Mondjuk, annyi munkaidőt valószínűleg sehol nem tudnak beleölni egy munkadarabba, mint itt. Tegnap megkérdeztem, egy szőnyegszövő asszony napi 150 Rs-t (kicsit több mint 2 USD, 450 Ft) keres, egy ékszerész ennek a dupláját, azaz 900 Ft-ot naponta. Ennyiért Svájcban ékszerészt valószínűleg kb. három percre kapni.
Láttam aranyból viaszveszejtéses technikával ékszereket önteni, láttam repusé technikát aranylemezen, láttam aranyat forrasztani benzin lámpával úgy, hogy az ötvös egy hajlított csövet vett a szájába, és a benzinlámpa lángján keresztül szájjal levegőt fújva csinált kék szúrólángot. Az ékszerészeket könnyű megfigyelni munka közben, általában az üzlet egyik sarkában dolgoznak, és engedik, hogy akár hosszú ideig és nézzük őket, sőt egyik másik - kéretlenül - magyarázza is, hogy mit csinál.
Az ékszereknél a dizájnnal van csak baj. Nem hiszem, hogy egy itt készült ékszert könnyű lenne otthon hordani, talán csak néhány egyszerűbb fülbevalót és a medált. Illetve van egy fajta medál, ami szerintem mindenütt megállná a helyét, úgy, ahogy van.
A férjes asszonyok megjelölésére egy különösen szép nyakláncot használnak. A 24 karátos sárga aranyból készül egy cső alakú medál, nagy gyíkhátra emlékeztető tüskékkel. A csövön apró zöld üveggyöngy füzéreket húznak át (egy egész korbácsot). A cső általában 6-8 cm hosszú, és másfél cm átmérőjű lehet, a cső hordáskor nagyjából a szegycsont felett lehet. Ez valami nagyon szép, a világ minden helyén megállná a helyét.
Minden ékszerész jelentős készlet csiszolt követ tart. A Thammelben kétszer is próbáltak nekem csak követ eladni. Állítólag Nepálban bányásszák és dolgozzák fel az akvamarin nevű féldrágakövet. Egy könyvben utánanéztem az akvamarinnak, de csak Indiát említették fellehetőségnek, persze ez lehet a könyv trehánysága is. Ezzel nyilván az a baj, mint minden olyan drága dolog vételével, ahol a nyüanszok megállapításához jelentős szakértelem kell. Elém raknak valamit és mondanak rá valamit,és semmi mód rá, hogy ellenőrizzem, hogy mi igaz belőle. Lehet, hogy az, de lehet a fordítottja is. Egészen fergeteges próbálkozással is volt dolgom: a fickó azt találta ki, hogy vegyek tőle egy követ, otthon vigyem el az ékszerészhez, akiben hiszek, és ha nem az, mint aminek mondja - ami persze kizárt - küldjem vissza postán a követ, és ő visszaküldi a pénzt. Háááát peeeersze.
Ezüst ékszerekből hasonlóan nagyon finom darabokat találni.