Utazás a távoli Keletre
16264 megtekintéskarcsika (368) beszámolója
Értékelés:
0 pont
Téma:
Utazás időpontja:
2012.04.05 - 2012.04.05
Utazás a távoli Keletre beszámoló
karcsika (368) beszámolója
Kivételesen tényleg reggel volt amikor elindultunk Bumtangba, Közép-Bhután központjába. Az ok, ami az idegenvezetőmet rávette az időben történő elkészülésre az a várható hosszú út. A 210-220 km útat nagyjából 6-6,5 óra alatt lehet megtenni, ha minden rendben megy. Persze nyilván nem megy minden rendben. Wangdue Phodrang után csak egyetlen út van Közép-Bhután felé, az is nagyjából másfél sávos, nagyjából 20 és 35 km/óra közötti hlaadásra alkalmas. Az utat sok helyen szélesítik, ilyenkor lezárják, és fejtik a követ.
Az első megállónk a Phobjikha Valley. A völgy arról nevezetes, hogy ide jönnek áttelelni az egész Dél-Ázsiában tisztelt fekete nyakú darvak. Ezek azok a madarak, amik olyan gyakran felbukkannaka a kínai festményeken is. 90-100 cm magasak, fehérek, csak a fejük és a fejük alatt a nyakuk egy tíz centimétert (nagyjából a nyakuk felső fele) fekete. Phobjikha-völgy egy hatalmas ovális serpenyő, az alján egy folyóval és mocsaras területtel. A völgyben egy alig térdig érő bambuszfajta növi be teljesen, ezen osztoznak a darvak a jakokkal. Mindketten csak néhány hónapot töltenek a 2900 méter magasan fekvő völgyben, nyárra a darvak a tibeti fennsíkra, a jakok a havasokra vándorolak. A darvak jó években 200-250-en jönnek, mostmár csak két árva madárka maradt. Senki nem tudta megmondani, hogy mit csinálnak itt, és miért nem mentek el a többivel. Amikor a madarak itt vannak nem lehet lemenni a mocsárba - mondjuk máskor meg minek -, hanem a visitor center ablakából lehet távcsővel megnézni őket. Egy távcső van, amikor mi voltunk nem járt arra más, magunkhoz ragadhattuk a távcsövet, foglamasabb időben ember legyena talpán, aki alaposan meg tudja figyelni a fél kilómméterre legelésző madarakat.
Punaka 1200 méteren van, a két hágó, amin át kell kelni az út során 3100 m környéként. Gyakorlatilag egész nap a két végpont között ingázunk, legfeljebb hármas sebességben. Véletlenül sincs 10 méter egyenes szakasz az úton. Az erdő vagy tízszer változott már meg a trópusi őserdőből magnólia és rhododentdron erdőbe, majd havasi fenyvesekbe, bokros susnyákosba. Jártunk mérsékelt égövire hasonló lombhullató erdőkben. Mindben vagy háromszor. Ez a 220 km, amit megteszünk légvonalan nem lehet sokkal több hatvannál, de közben ezer völgyön, hegyen kell átkelni. Az imént voltunk Trongsánál. Már egy órával ezelőtt látszott szemmagasságban, egy másik hegy oldalában. Meg kellett állni egy útszélesítésnél, úgy volt, hogy két órára, de egy mentőautó miatt gyorsan kitakarították a leröbbantott szikálat és átengedték a forgalmat. Ahol álltunk iszonyú méllyen egy folyó folyt. Kíváncsi voltan, hogy milyen mélyen lehet, de nagyon nehéz persze becsülni. Azt találtam ki, hogy ledobok egy követ, és stopperrel mérem, mennyi ideig van a levegőben. Hét év fél másodperc volt, azaz a kő kb. 300 métert repült függőlegesen, mire beesett a fák lombjai közé. Ez alapján a folyó bizonyosan sokkal tööb, mint 1000-1200 méterrel alattunk foly. No, ehhez a folyóhoz kellett lemenni, hogy visszakapaszkodjunk Trongsához.
Abból, hogy vízszintesen eldobva egy követ, az 300 métert zuhan lehet következtetni, hogy micsoda iszonyú meredek a hegyoldal. És mindent erdő borít. Azok a fák, amik néhány méterre vannak az úttól (szinte át tudnék ugrani) 15-20 métere az út szintje alatt gyökereznek. Az egész táj egyöntetűen 80-85 fokos lehet. Megpróbáltam az úttorlasznál felmászni egy patakmederben (de lehetne folyamatos vízesésnek is hívni), de ehhez nem elég a túrbakancs, alaposabb felszerelés kéne. Bhutánban nagyon korlátozottmértékben szabad csak erdőt vágni, amerre ma jártunk végig csak őserdők voltak. Ha fakitermelés lett volna valaha is, akkor a következő monszunm bizonyosan elmosta volna a talajt, és most olyan lene, mint pl. az Alpok kopár hegyei. De nem látni erdőt pl. Nepálban sem sehol, már mindet kivágták és eladták fának, és bizony az erdők ilyen helyen nem nőnek vissza. Nem hiszem, hogy láttam már valaha hason erdőket, de ha igen, biztos nem ekkora kiterjedésben.
Most vagyunk túl Trongtsa Múzeumának meglátogtásán. A trongtsai múzeum, a paroi Nemzeti Múzeumhoz hasonlóan a dzong őrtörnyában kapott helyett. Az őrtoronyhoz egy kapun és egy lépsősoron lehet feljutni. Annyira szépen volt renoválva, hogy hümmögtem is magamban, hogy végre nem csak úgy össze van hányva valami, hanem gyönyörűen, minden részletre ügyelően történt a helyreállítás. Sehol bádog hullámlemez a tetőn, hanem hagyományos deszka zsindely, kövekkel lefogatva, a malter nem folyt ki a kövek közül, egyáltalán, a kövek nem össze-vissza vannak belehajigálva a falba, hanem mindegyik laposra faragva, párhuzamos vonalakban, az ajtókeret illesztéseibe nem fér be az újjam, stb. Igazi, gondos munka, amilyet még Bhutánban nem láttam. Végre valami, ami tiszteségesen meg van csinálva. Kérdezem is az idegenvezetőt, hogy mikor csinálták, hogy ilyen szép lett. 2008, azaz friss a helyreállítás, csak éppen osztrák építészek, múzeológusok és építésvezetők végeztették a munkát.
Ma lényegében csak utaztunk, mégis annyi minden történt, hogy alig tudom összeszedni.
Végül vastagon sötétedés után, 7 óra magasságábanértünk Bumtangba.