4*-os csalódás Somogy kertjében, Bonnyán beszámoló



4*-os csalódás Somogy kertjében, Bonnyán

14989 megtekintés
(3) beszámolója
szerkesztés alatt

Értékelés:
5 pont
Téma:
Utazás időpontja:
2013.08.08 - 2013.08.10

Somogy Kertje Szabadidő- és Rendezvényközpont, Bonnyapuszta, Magyarország, Dél-Dunántúl



Ismerőseink ajánlása után, többszöri telefonos egyeztetésben kértük, hogy szobánk NE a "nagyház"-ban, de mindenképpen franciaágyas szobában legyen, melyre ígéretet kaptunk!A helyet nem ismerve, csak a szobánk elfoglalása után derült ki, hogy kérésünkből semmi nem teljesült, sőt, a szobában további negatív meglepetésekkel találkoztunk!A minibár rendkívül büdöset árasztott nyitásakor belülről, a szoba szellőztetése az ágy elhelyezkedése miatt szinte lehetetlen volt, mivel az az ablak elé van tolva, a másik ablakon keresztül pedig bárki hívatlanul beléphet a szobába, mivel a kert felől az ablak magassága kb. 80 cm a földtől. A Fürdőszoba ablaka közvetlenül az épület bejárata mellett, a parkolóra néz, akaratlanul is az ott közlekedők számára árnyjátékként látni engedi a kádban zuhanyzót!Az ablak egyébként a kád közepébe nyílik közvetlenül.A kád környezetében fekete penészfoltokat véltünk felfedezni...! A szobába minden zaj behallatszik, a felettünk lakók fürdőszobájából, (pl a fogkefe lerakása a mosdó szélére, a wc használata, a zuhanyzás minden mozzanata), az épületbe érkezők-távozók ajtócsukására a szobaablakok berezonáltak. A lépcsőt használók dübögésével együtt, az ablakunk mellett nyíló karbantartói tárolóban történtekkel egyetemben, szintén minden zaj gátolta pihenésünket! Kértük,-és ígéretet is kaptunk arra, - hogy a szobában található TV készüléket a magyar nyelvű adásokra is beállítják. NEM így történt!Érkezésünkkor a jakuzzi nem üzemelt, - másnap estére javították.A svédasztalos félpanziós ellátásról annyit, hogy az egy fő felszolgálóra kellett várni, hogy elárulja, mit találunk a tálalón. A tányérok, bögrék szinte kivétel nélkül sérültek, csorbultak. A vacsoránál egyértelműen felfedezhetőek a reggeli, illetve előző esti maradékok újrahasznosítása.(pl grillvacsorára készített paprika a másnap esti levesben!)A feltálalt "friss" zöldségek a leginkább egy másodosztályú lecsó alapanyagjának felelnének meg, a felszolgált limonádéban a cukor nem volt felkeverve,- DE keverőt sem szervíroztak hozzá. Reggelinél a termoszok tartalma "próbaeresztés" nélkül kideríthetetlen volt.A feltálalt szörpök ízetlenek, vagy felkeverés nélküliek voltak.

A pihenőfalu nagy területen fekszik, amiről semmilyen térképet, vagy szöveges tájékoztatót nem találtunk, - a környékről semmilyen tájékoztató nincs! Kérésünkre a recepción egy nagyított autós térkép részleten jelölték be a környék látnivalóit, a pihenő parkról pedig egy hevenyészett ábrát készített számunkra a személyzet.

Összességében mindenről sugárzott a "látszatkarbantartás" és a kicsinyes spórolás,(pl játszótér-függőhíd állapota).

Távozásunkkor jeleztük észrevételeinket a számla fizetése előtt, kérve hogy annak összegét részben mérsékelni szíveskedjenek, - melytől az üdülő vezetője telefonos megkeresése után - teljes mértékben elzárkózott!

Számos helyen tett utazásaink tapasztalata alapján, a hely 2, esetleg 3*-os besorolást kaphatna bárhol az országban,- a mai kor elvárásai és szolgáltatásai alapján!!!




Hozzászólások a beszámolóhoz


2013.09.30 14:53 moldvai (15)
Tisztelt Startutazás.hu!

A lenti linken található véleményre szeretnénk reagálni, amelyet K. Andor nevű vendégünk a panaszkönyvbe is – igaz eltérő tartalommal – lejegyzett.

http://startutaz as.hu/fx_a/blog/fx_action/besza molo/fx_nid/738/fx_site/utazas/ index.html

Lenti soraink a hivatalos választ tartalmazzák kiegészítve a papír alapon nem említett panaszokra adott válaszainkkal. Kérjük a következő sorok megjelenítését az oldalon:

„Tisztelt !

Köszönjük bejelentését és őszinte véleményét – amelyek hozzásegíthetnek bennünket szolgáltatásaink jövőbeni fejlesztési irányainak meghatározásához. Panaszát az Üdülőfaluban dolgozó kollégák segítségével kivizsgáltuk, és a következőkről tájékoztatjuk:

Az Üdülőfalu szobáinak beosztása, csakúgy, mint a világ szinte minden szállodájában foglalási sorrendben történik. Esetünkben a lehetőségeket tovább bonyolítja az épületek elhelyezkedése, különböző kialakítása, így a foglalás során csak a szobák kategóriáját tudjuk visszaigazolni, az elhelyezkedésüket azonban nem - bár elképzelhető, hogy ezzel kapcsolatban további információkhoz jutottak, ezek azonban csak az érkezés napján tekinthetők véglegesnek, addig csak tájékoztatásul szolgálnak. A biztosított szoba (Kaszavirág) kategóriája mindenben megfelelt a visszaigazoltaknak. Vendégeinknek lehetősége van már a foglaláskor is (kevés feltétel teljesülése mellett) kiválasztott szobák közvetlen bérlésére, ennek feltételeiről, felárairól kollégáim készséggel adnak tájékoztatást.

A szoba az Üdülőfalu legrégebbi épületében, a Nagyházban található, amely jellegéből (kúria-épület) adódóan vastag falakkal rendelkezik, ráadásul a szóban forgó földszinti szoba az épület és a környezet viszonyából adódóan csendes, szomszédos szobái nincsenek. A közelben található személyzeti tároló kizárólag a tisztítóeszközök ill. textilek tárolására szolgál. Amennyiben a készletek feltöltése során kollégáim az átlagosnál zajosabbak voltak, elnézését kérem, ha a problémáról a helyszínen tudomást szerzünk, gyorsan és hatékonyan tudjuk orvosolni azt.

A szobai, fürdőszobai ablakok elhelyezkedése építészeti kialakítás miatt nem változtatható, ennek ellenére igyekeztünk minden lehetséges megoldást megtenni a legoptimálisabb berendezés érdekében: fürdőszobai ablak a megfelelő szellőztetés miatt, szúnyogháló a belső ablakon, hogy ne az utca zaja és pora szűrődjön a szobába, stb. A szellőztetésre és a fürdőszobai ablak sötétítésére korábban nem érkezett panasz, ez utóbbi a szoba előtti dús, zöld növényzet miatt sem látható távolabbról, a parkolóból.

A televízióadásokkal kapcsolatban kapott tájékoztatás szolgáltató partnerünkről azt tartalmazta, hogy a hibát kizárólag központilag tudták javítani, hiszen a digitális átállás után a több készüléket is üzemeltető egységeknél szinkronizálási hiba léphetett fel, ennek javítása azonban már megtörtént – ez idő alatt valóban csak a korábbi műholdas csatornák működtek, ezért szíves elnézésüket kérjük!

A szobában található kábelköteg egy hosszabbító valamint a minibár vezetékének összetekert kötege, amely a korábban már említett komfortos elhelyezés miatt, utólag lett kialakítva. Látványa zavaró lehet, azonban semmilyen veszélyt nem jelent a működésre ill. a szobában tartózkodókra. A minibárt ellenőriztük, semmilyen „bűz” nem volt érezhető, mindössze a hűtött fémes felületekre jellemző, egyébként háztartásokban is tapasztalható „hűtő-szag” jelentkezhetett, amely a leolvasztás és tisztítás után is kis mértékben megmarad.

A jakuzzi esetében a vízminőség vizsgálata során sok előírásnak kell megfelelnünk, ez okozhatta azt is, hogy az érkezésükkor kollégám úgy ítélte meg, hogy a víz cserére, utántöltésre és/vagy tisztításra is szorul, ezért nem tudták az első napon használni. Mivel szabadtéri egységről van szó, a felmelegítése is tovább időt vesz igénybe, azonban az előírás szerinti állapotban a második naptól rendelkezésre állt – kérjük megértését, hiszen ezek az intézkedések részben a hatósági előírások miatt, részben pedig az Önök érdekében történnek!

Kollégáim elmondása alapján a tartózkodás alatt a fenti észrevételek a recepción nem kerültek jelzésre, így megoldási javaslattal (pl. szobacsere, extra takarítás, stb.) sem tudtunk szolgálni, kizárólag elutazáskor a Vásárlók könyvéből szembesült vele házigazdánk, hogy ilyen problémák merültek fel. Hasonló, kellemetlen eset elkerülése érdekében kérem, hogy legközelebbi foglalásuk alkalmával keressenek engem, hogy megtaláljuk az Önök számára legmegfelelőbb szobát (felár nélkül), valamint a legkedvezőbb foglalási feltételt is (kedvezményes ár).”

kiegészítés:

„ Kézzel festett Pataki kerámia tányérjaink, bögréink az Üdülőfalu hangulatához igazítva kerültek beszerzésre, annak ellenére, hogy árszintjük a szokásos hotel-porcelánnal összehasonlítva magasabb, tartósságuk sem hasonlítható össze, ezért láthatta, hogy a használat során a darabok sérültek, csorbultak. A főszezon kezdete előtt megpróbálunk egy egész szezonban kitartó mennyiségű készletet tervezni, azonban a szezon vége felé már előfordulhat, hogy egyes darabok cserére vagy javításra szorulnak, de a gyár 2013. augusztus 1. és szeptember 3. között zárva tart, így a pótlást csak később tudjuk megvalósítani.

Konyhánk választékában törekszünk a házias jellegű ételek kínálására, és konyhafőnökünk is büszke arra, hogy alapanyagaink ennek megfelelően egyszerűbbek ugyan, de kerülik a mű-ízeket – amikor megtehetjük (szezonálisan) nem „gyári”, hanem háztáji alapanyagokat használunk. Mivel ételeink folyamatosan, és mindig frissen készülnek, az újrafelhasználás lehetősége kizárt – az azonban valóban előfordulhat, hogy a szűkebb alapanyag-választék miatt Önöknek ez volt az érzésük, sajnáljuk, hogy ez nem felelt meg az Önök részére.

Mivel az Üdülőfalu nem egyetlen épületben-blokkban található szálloda, recepción dolgozó kollégáink sem kizárólag recepciós feladatokat látnak el – ők házigazdák. Egy tudatos koncepció eredményeként a vendégekkel történő kommunikáció a fő feladatuk, amely során információkat adnak: szolgáltatásinkról, a környékről, a környék szolgáltatásairól, stb. ezért „előre-gyártott” információs anyagból kevesebb áll rendelkezésre, ezek azonban a recepciós pult alatti polcokon folyamatosan megtalálhatók, amennyiben valaki ezt igényli.”

Szíves válaszukat várva,

Köszönettel és Üdvözlettel,

Bányász András
Még nincs hozzászólás. Legyél Te az első, aki véleményt mond!

Facebook hozzászólások







(20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Kedvencek
Családi ár számolás
|[REM_CODE]|