Aranyásók és bogyóvadászok: Lappföld

Lappföld fővárosa, Rovaniemi, egyben minden idők leghíresebb finnjének, Mikulásnak a lakhelye.

Joulupukki azonban nem csak a fagyos decemberben, hanem egész évben fogadja látogatóit a város melletti Santaparkban. Az északi sarkkör mellett itt található még az Arktikum, Lappföld helytörténeti múzeuma is, amely 1994-ben elnyerte a világ legjobb múzeumának címét.

Rovaniemi ugyan a sarkkörön már egy kicsivel túl van, Lappföld szíve innen még jó pár száz kilométerre északra található. Ez már egészen más táj, mint a tóvidék erdőségei: egyre ritkulnak és csenevészednek a fák, mígnem elérjük az erdőhatárt, s onnantól már csak mohos-zuzmós sziklákat, törpe bokrokat találunk magunk körül. A látóhatár szürke-zöld síkját csak itt-ott törik meg a jellegzetes kopasz tetejű hegyek, a „tunturik”, amelyek némelyike az őslakos számik számára még ma is szent hely. Hogy miért, azt hamar megérezzük: ez Európa azon kevés helyeinek egyike, ahol manapság is szinte tapintható a természet ereje és fensége; s ahol az ember nem úr, csak vendég.

Inariban, az őslakos számik (lappok) fővárosában, a kiváló Siida múzeum lenyűgöző filmeken és képeken mutatja be a számik és Lappföld életét. Emellett hajókirándulást tehetünk az Inari tavon a lappok szent szigetére, az Ukonsaarira. Nyáron, amikor a nap két hónapon át le sem nyugszik, eljön az aranyásók ideje: bár a nagy lappföldi aranyláz már rég elmúlt, Saariselkä környékén még ma is mosnak aranyat (magam is őrizgetek néhány onnan való aranyszemcsét). A látogatók többsége azonban jóval praktikusabb indíttatástól hajtva Lappföld csemegéjére, a mocsári hamvas szederre (lakka) és egyéb bogyókra vagy gombákra vadászik. A kirándulni vágyók nagy örömére a falu közepétől öt percre kezdődik az Urho Kekkonen Nemzeti Park, amely egészen az orosz határig terjed.

A kopár vidék szeptember környékén leírhatatlan színpompába öltözik: ez a „ruska”, az őszi színek ideje, amikor a levelek a piros, a sárga és a barna lenyűgöző árnyalataiban pompáznak. De a szépséges színorgia sajnos tiszavirág életű, utána gyorsan megérkezik a tél. Persze ez is sokak örömére, hiszen a síszezon szinte minden finnt a havas lejtőkre csábít. S bár lesiklópályák is vannak, errefelé főként a sífutás népszerű. Nem csoda, hiszen a jól karbantartott síutak éjjel is járhatók, így még a sarki fényt is megcsodálhatjuk síelés közben. Aki kényelmesebben akarja élvezni a végtelen színielőadást, az megteheti ezt a japán nászutasok kedvencévé vált üvegtetejű „iglu”-ban. De e békés vidéken az őrült sportok szerelmesei sem maradnak kaland nélkül: ők motoros szánon indulhatnak havas szafárira, hiszen a végeláthatatlan, puha hómezőn és a befagyott tavakon át száguldozni páratlan élmény.