Gambia, magyar szemmel

Ablak a Világra - Utazási magazin


Gambia, magyar szemmel
Kapcsolódó utazások

Gambia, magyar szemmel

"Most már meg kell néznem a térképen, hol van" - mondta a trópusi oltásokat adó intézet vezetője. Persze, nem ő volt az egyetlen, aki még hírét sem hallotta Gambiának. Korábban én is csak Rejtőnél találkoztam vele - nála néhány helyen úgy szerepel, mint egyfajta civilizációs oázis, afrikai Svájc, ahová bankügyeket intézni vagy Európa-szagot érezni menekülnek a sivatagból  vagy az őserdőből. Gambia Afrika egyik legkisebb országa - nagyjából akkora, mint nálunk két megye. A kontinens nyugati részén, Szenegálba ékelődött be a Gambia folyó mentén, amely több ezer kilométer hosszan kígyózik Guineából, és a torkolatánál három mérföld széles.

Az ország budapesti főkonzulja dr. Suha György, aki március 15-ére magyar napokat szervezett Gambiában, üzletemberek és a Csopak néptáncegyüttes részvételével, magyar gasztronómiai bemutatóval. Érdekes volt, hogy az ünnepi fogadás helyi résztvevői kokárdával jelentek meg.

Forrás és a teljes interjú:
Világvevő Rádió, Karakai Ildikó - 2000. április 8.
http://www.vilagvevo.radio.hu/adasok/02/gambia.htm

Kapcsolódó utazások

Forrás:   



Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások