Gyros, a világhódító szendvics

Ablak a Világra - Utazási magazin


Gyros, a világhódító szendvics
Kapcsolódó utazások

A görög, török, tunéziai, egyiptomi, jordániai nyaralások bárhol megtalálható kedvenc gyors ebédje, a gyros, döner vagy shawarma szendvics furcsa módon nem is olyan régen kezdte meg hódítását, és népszerűségéhez egy távoli kitérőre is szükség volt.

A gyros története a 19. században Törökországban kitalált döner kebabra vezethető vissza. (A gyros és a döner is egyaránt forgatást, forgást jelet.) Az alapötletet az adta, hogy megoldják jelentősebb mennyiségű hús folyamatos, szabályozható sütését, minél kevesebb munkával. A megoldás ismert, a pácolt húst függőleges nyársra húzták, és mindig csak a külső, más megsült részt vágták le róla.

A találmány Törökoszágban szinte el is felejtődött, és Görögországban is alig-alig használták, a míg a 60-as években New Yorkban egy fiatal üzletember (aki addig autó kereskedéssel foglalkozott) fel nem figyelt egy kis görög étterem kínálatában a gyrosra és egy jelentős vállalkozást, a Kronos Foods nevű céget alapította a szendvics népszerűsítésére, a gyros sütők érétkesítésére és előkészített és felfűzött hús szállítására. Munkája eredményeképp, alig húsz éve alatt, a 80-as évek közepére mintegy 50.000 helyen árultak már gyrost az Egyesült Államokban. A legtöbb szendvicsbár kicsi helyiség volt, és közvetlenül az utcára árult étel, és valamilyen formában kötődött a görög közösséghez – ha máshogy nem, legalább megjelenésében.

Tengeren túli óriási népszerűsége okán aztán a gyros visszatért az öreg kontinensre, hogy megkezdje igazi diadalútját. Ma alig van olyan ország Európában, ahol ne találkoznánk vele, igazi otthonra azonban a mediterrán országokban talált. Görögországban tehát gyros, Törökországban döner kebab, az arab országokban shawarma néven találkozunk vele.

Szinte miden mediterrán nép magának követeli a hús sütve forgatásában az elsőséget, vannak történetek, amik egészen Mezopotámiáig vezetik vissza a mai gyros eredetét. Igazságot azonban szerencsére nem kel tennünk; akármi is a neve, a nyárson forgatott húsos szendvics nagyon finom, igazi remek fogás a nyaralás alatt.


Kapcsolódó utazások

Forrás:   

Kapcsolódó cikkek

Makrigialos, a zsúfoltságtól mentes görög nyaralóhely Ramadan, a muszlim világ szent hónapja All inclusive, azaz minden mi szem, szájnak ingere! Kefalonia régen és ma Görögország legnépszerűbb nevezetességei Görögország legnépszerűbb szállodái Chalkidiki-félsziget: Poszeidon háromágú szigonya Előkészületek a 2014-es téli olimpiára Kefalonia: szépet kerestünk, de gyönyörűt találtunk! Továbbra is népszerű úticél Törökország Nemzetek konyhája: görög receptek I. Nemzetek konyhája: görög receptek II. Nemzetek konyhája: görög receptek III. Étkezés Görögországban Dél-Kréta, illata akár Afrikáé A görög kávéház Kalymnos, a természet ereje művészetet alkot Olajfa és olajbogyók Skopelos, a Mamma Mia! film forgatásának helyszíne Hogyan adjunk borravalót Törökországban? Az egyik legfinomabb görög édesség Mennyei freskók és pazar villák – Symi A világ egyik legérdekesebb elhagyatott városa – Ani Kappadókia Törökország - TOP10 úti cél Gyros, a világhódító szendvics Isztambul szimbóluma: a Hagia Sophia A titokzatos Nemrut Dagh Ásó, kapa, bazi nagy görög lagzi Rituális fürdés – Az első lépés a család felé Aszpendos: Török csoda római emlékekkel Perge: Egy hívogató ősi város a Török Riviérán Alanya vagy Antalya? Mi az a hamam? Pamukkale, Törökország leglátogatottabb természeti csodája Szkopelos - Az év minden napjára egy esküvő Egy hely, ahol szavak helyett füttyszó beszél TOP 3 étterem Antalyában Siklóernyőzés és a kék lagúna Az Elsüllyedt Palota Történelem, strandok, kultúra, Gallipoli Törökország Nemzeti Parkjai Egy kis törökországi etikett 4 ok, amiért Zakynthos-on kellene nyaralnod TOP 10 dolog, amit ne hagyj ki, ha Zakynthos-on jársz Top 10 görög étel, amit muszáj kipróbálni Zakynthos-i kultúra Zakynthos-i Nemzeti Tengeri Park Vásárolgatás és hagyományos termékek Nyaralás Görögországban: mit és hogyan válasszak? 8 elengedhetetlen alkalmazás családos tengerparti vakációhoz Top 5 úti cél Krétán Top 10 étel, amit ki kell próbálnod Görögországban Csodálatos beszámoló Korfuról TOP 5 KEDVENC ÉTELÜNK ÉS ITALUNK, AMIT MUSZÁJ KIPRÓBÁLNOD, HA GÖRÖGORSZÁGBAN NYARALSZ Isztambul fő turisztikai látványosságainak belépődíjai 2022-ben Mi a különbség az all inclusive és az ultra all inclusive ellátások között?


Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások
|[REM_CODE]|