Piacok, parkok és tapas – Madrid másik arca

Ablak a Világra - Utazási magazin


Piacok, parkok és tapas – Madrid másik arca
Kapcsolódó utazások

Kétségkívül van valami vonzó Spanyolország fővárosában, bár a legtöbb utazót Barcelona jobban vonzza. Madrid tartogat pár érdemleges helyet, csak győzzük megkeresni őket. Egyszer valaki így jellemezte ezt a várost: Olyan mintha New York-nak és Párizsnak született volna egy spanyol kisbabája. És igaza volt, Madrid legszebb helyein egy kis New York, egy kis Párizs lelt otthonra.

El Rastro bolha piac
Minden vasárnap, Madrid egyik városrésze bolhapiaccá változik, masszív tömegekkel és árukészlettel, itt aztán azt is megtalálod, amit eddig nem is kerestél. Rendkívül zsúfolt és nyüzsgő, ami azért vicces, mert a város többi része kifejezetten csendes vasárnaponként. A piac minden utcája, szekciója más más téma szerint van felosztva. Az egyik utcán csak festményeket és fotókat találunk, míg a másik a régiségekre specializálódott, a harmadikon pedig csak öreg, használt cipők jönnek szembe. Minden tekintetben megéri itt végigkalandozni, már csak a látvány miatt is. Az áruk és vevőik is megérnek egy-egy pillantást. A piac reggel 9-től délután 3 tart nyitva minden vasárnap.

Gran Via

A legpárizsiasabb utca Madridban a Gran Via sétálóutca, melyet számtalan butik és étterem szegélyez, de ennél jóval szebbek és figyelemreméltóbbak az utca grandiózus épületei, melyek egymással vetekedve épültek meg a Gran Via mentén. Az impozáns posta hivatal és a Metropolis épület csodás kupolája csak a kezdet, mire az utca végére érünk elgémberedik a nyakunk. Itt tényleg érdemes felfelé tekinteni.

Tapas!

Tapas bárt bárhol találunk, a legnagyobbtól a legkisebb, szűkebb utcákig. Ha ráérzünk az ízükre, valószínű, hogy egyetlen normális értelemben vett éttermi vacsorát sem fogyasztunk majd el. De mégis hova érdemes betérni, ha igazi autentikus hangulatra és tapasra vágyunk? A Casa Lucas pont megfelelő, nem túl ismert, de kedvelt hely, ahol általában csak a helyiek üldögélnek a boros poharaik mellett. Miután ételt és italt rendelünk, a sörünkkel már érkezik is az ingyen tapas. Ami lehet ínycsiklandozó szójaszószos csirke lilahagymával kukorica pürén, egy kis szezám olajjal, vagy baguette meleg ratatouille-val és tükörtojással, sonkával a tetején. Ez már egy kész ebéd, nemde?

El Retiro Park

Ez a hatalmas park a város középpontjában tökéletes búvóhely az őrült városi forgatag elől. Ide bármelyik évszakban jó egy kicsit bemenekülni. Február környékén, mikor még csípős hideg van, akkor is szívesen üldögélnek az emberek a padokon, és figyelik ahogy a világ elhúz mellettük. Ilyenkor a park – melyet csak a 19. században nyitottak meg a nyilvánosság előtt – olyan, mintha megállt volna benne az idő. A csendes szökőkutak, a parkon átívelő befagyott patak, mind ezt az érzést keltik. Melegebb időben igen kedvelt a csónakázás a park tavacskáján, illetve a csodás rózsakert és a sok titkos sétaösvény.

 


Kapcsolódó utazások

Forrás:   



Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások