A tenger és a természet csodái - Sibenik

Ablak a Világra - Utazási magazin


A tenger és a természet csodái - Sibenik
Kapcsolódó utazások

 Sibenik a Krka folyó Adriai-tengerrel való találkozásánál fekszik. A többi dalmáciai várostól eltérően, melyeket illírek, görögök vagy rómaiak alapítottak, az 51 ezer lakosú, Horvátország harmadik legnagyobb kikötővárosának számító Sibeniket horvát törzsek hozták létre, majd egykoron ez is Velencéhez tartozott. Számos történelmi értékén kívül, itt található Horvátország egyik legjelentősebb műemléke, az UNESCO Világörökségi Listáján szereplő Szent Jakab-székesegyház, melyeken nyomon követhetjük a középkori városfejlődés állomásait.

De Sibenik természetesen csodás természeti környezetével is a turisták kedvencei közé tartozik. A tenger felől számos kis sziget, a szárazföldön pedig a csodás Krka Nemzeti Park övezi a várost – és bőven akad megfelelő hely a fürdőzésre is. Az éjszakai szórakozásra vágyók pedig jó néhány szórakozóhely, klub, pub vagy kávézó közül választhatnak.
 
A számos templom mellett több erőd és vár is növeli vonzerejét, melyekről csodás kilátás nyílik a városra és a tengerre. Ilyen a 70 méter magasan lévő Szent Mihály-erőd, a 115 méter magas dombon álló Szent János-erőd, az 1647-ben épült Subicevac-erőd és a 16. században épült Szent Miklós-erőd, amely az Adria egyik legerősebb erődje volt. Ezek, illetve a bástyákkal erősített városfalak jelentős szerepet játszottak abban, hogy a törökök háromszori kísérletre (1570, 1647, 1659) se tudták bevenni Sibeniket.
 
A 17 kilométerre található a Krka Nemzeti Park, számtalan természeti csodát rejt magában: sziklák, vízesések, különleges állat- és növényvilág található itt. 18 halfajta, 222 madár- és 18 denevérfaj is színesíti csodálatos állatvilágát, arról nem beszélve, hogy a vízesések alatt meg is fürödhetünk.
 
A Horvátország egyik jelképének számító, Kornati Nemzeti Park szigetvilága sincs túl messze: a tengeren úgy 27 km-re, nyugatra található Sibeniktől. A 220 négyzetkilométeres területén mintegy 150 kisebb-nagyobb sziget, szigetzátony található, amelyek szikláinak formái a bálnákra emlékeztetnek úgy, hogy a fehér sziklák bámulatos egységet alkotnak a zavarba ejtően kék tengerrel.

Kapcsolódó utazások

Forrás: Az Utazó magazin  



Kapcsolódó utak








(06 20) 884 94 00
Irodáink
Hírlevél feliratkozás
Megjelölt utazások